2024.03.29., péntek - AgusztaZalaegerszeg időjárása

Adomány

Egy picit mindenki tehet(ne)
civil

Egy picit mindenki tehet(ne)

Egy helyi, egymást segítő közösségi oldalon kétszer is szembejött Föőr Gábor önzetlensége. Kerékpárt adományozott egy lopás károsultjának és egyszemélyes szemétszedési akcióba kezdett a belvárosban. A fiatalember gondolkodásmódja, és az élethez való hozzáállása reméljük egyre több emberre lesz majd jellemző. Neki legalábbis ez az egyik álma.
Hiánypótló eszköz az intenzív osztálynak
civil

Hiánypótló eszköz az intenzív osztálynak

Egy névtelen adományozó altatáshoz és lélegeztetéshez szükséges bronchofiberoszkópot vásárolt beüzemeléssel és oktatással együtt nettó egymillió forint értékben a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház intenzív osztálya számára. Az új eszközt a városházán tartott sajtótájékoztatón adtak át.

Képviselői adomány az állatmenhelynek

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos a nemrég Ovádi Péter miniszteri biztossal, Balaicz Zoltán polgármesterrel és az állatvédelmi szervezetekkel folytatott kerekasztal tárgyalás után látogatást tett és tápadományt ajándékozott a zalaegerszegi Bogáncs kutyamenhelyen.
Jótékonykodtak a zalai vadászok
civil

Jótékonykodtak a zalai vadászok

Az országos jótékonysági vadászat résztvevőinek és támogatóinak adományaiból a Zala Megyei Szent Rafael Kórház gyermekosztálya közel 1,9 millió forintos támogatásban részesült egy videolaringoszkóp és kiegészítő eszközei beszerzéséhez.
Gyűjtés a dagerrotípia használatáért
egyszervolt

Gyűjtés a dagerrotípia használatáért

Helyi cégek és magánszemélyek segítségét és támogatását kéri a Göcseji Múzeum annak érdekében, hogy az év elején előkerült – Zalaegerszeg egykori vásárterét ábrázoló – 19. századi dagerrotípiát jogszerűen felhasználhassák, illetve bemutathassák az új állandó kiállításukon.
Tartós élelmiszer és vadhús a rászoruló családoknak
közélet

Tartós élelmiszer és vadhús a rászoruló családoknak

Ételadomány átadására került sor a Zalaegerszegi Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központban. Az önkormányzat és egy vadásztársaság ajánlott fel tartós-, illetve bioélelmiszert. A kiosztásban, összekötő kapocsként fiatalok vesznek részt.
10 ezer maszkot adományozott a Flex a városnak
közélet

10 ezer maszkot adományozott a Flex a városnak

Mindannyiunk számára aggasztó időket élünk, megpróbáljuk magunkat és családunkat megvédeni a világjárvánnyal szemben. A város legnagyobb foglalkoztatójaként az állami szintű járványügyi védekezéssel összhangban a Flex vállalati döntései és intézkedései azt a célt szolgálják, hogy a vírus terjedését megfékezzük, a COVID-19 negatív hatásai a lehető legkisebb mértékben érintsenek bennünket - áll a cég sajtóhoz eljuttatott közleményében.

„Segíts, hogy segíthessünk” adományátadó

A Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Zalaegerszeg Barátai Egyesület, a Zalaegerszegi Fiatalok Egyesülete, a Zalaegerszegi Televízió és az Új Nemzedék Zalaegerszegi Közösségi Tér idén 8. alkalommal indított adománygyűjtő akciót a hátrányos helyzetű zalaegerszegi gyermekek és családok javára.
A szívsebészetet támogatják
közélet

A szívsebészetet támogatják

A Zala Megyei Szent Rafael Kórház Szívsebészeti Osztálya lett a kedvezményezettje az Országos Vadpörkölt-és Borfesztivál jótékonysági főzésének. A szeptemberi rendezvényen összegyűlt 4 és fél millió forintot a városházán adták át jelképesen a kórház és a szívsebészeti osztály vezetőjének, valamint a Zalaegerszegi és Magyar Szívgyógyászatért Alapítvány képviselőjének.
Köszönet jótékonysági koncerttel
civil

Köszönet jótékonysági koncerttel

Jótékonysági koncertet adott november 23-án a Zala Szimfonikus Zenekar a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. Az est bevételét a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának ajánlották fel. Az 593 ezer forint összegű adományt a városházán adták át jelképesen.
Dupla adomány a Nyitott Háznak
civil

Dupla adomány a Nyitott Háznak

A zalaegerszegi kertmoziban augusztus 23-án újabb közönségvetítésre került sor, amelynek bevételét ezúttal a Nyitott Ház Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény javára ajánlották fel a szervezők. A 201700 forintos adományt sajtótájékoztató keretében adták át, amelyen egy másik kedvező bejelentés is elhangzott az intézmény számára.
Jön az iskola, jön a segítség
közélet

Jön az iskola, jön a segítség

A szeptember anyagilag megterhelő a diákokat nevelő családok számára. Különösen igaz ez a hátrányos helyzetűek esetén. Rászoruló családok iskola kezdését könnyítik meg azok az adományok melyet a közelmúltban adtak át az illetékesek az érintetteknek.
A város közössége összefogott
közélet

A város közössége összefogott

Az Alsójánkahegyi Sör-virsli és Hagymásbab Fesztiválon és a kertmozis filmvetítésen jótékonysági akciót is hirdettek a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház neurológiai osztálya, illetve a Parkinson Egyesület számára. A kedvezményezettek 500 ezer forintot vehettek át a sajtótájékoztatón, melyen a főzőcsapatok képviselői is részt vettek.
Adományból bútorok a váróterembe
közélet

Adományból bútorok a váróterembe

Várótermi padokkal, asztalokkal, fogasokkal gazdagodott a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház onkológiai osztálya, amely a közelmúltban költözött be Pózváról a központi telephely szívcentruma, valamint a felújított F-épület negyedik emeletére. A beruházást az idén 70 éves fennállását ünneplő ZÁÉV Zrt. közel 3,5 millió értékű adománya tette lehetővé.
Mamutcsontok kerültek a múzeumba
egyszervolt

Mamutcsontok kerültek a múzeumba

A pákai Nagy Norbert két mamutcsontot ajándékozott a Göcseji Múzeumnak. A leletek eredete bizonytalan, lomtalanítás idején kerültek elő, és a fiatalember ajándékba kapta a tárgyakat.

A betegbiztonságot javítják

Jelentősen javítja a műtétek közbeni betegbiztonságot az a videó laringoszkóp és két betegmelegítő készülék, amelyeket a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház aneszteziológiai és intenzív terápiás osztálya kapott a Flex egymillió forintos adományából.
A brit nagykövet-helyettes a gyermekosztályon
közélet

A brit nagykövet-helyettes a gyermekosztályon

Caitlin Jones brit nagykövet-helyettes, a Robert Burns Nemzetközi Alapítvány kuratóriumának tagja látogatást tett a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház gyermekosztályán, hogy megtekintse az angol alapítvány 1,7 millió forintos támogatásával megvásárolt merevcsöves bronchoszkópot.

Átadták a Zalai Teríték rendezvény főzőversenyének bevételét

Az Országos Vadpörkölt és Borfesztivál – Zalai Teríték rendezvény főzőversenyének bevételét az elmúlt héten adták át a városházán sajtótájékoztató keretében.
„Árvácskák” Zala megyében
civil

„Árvácskák” Zala megyében

Egy hetes turnén vendégeskedett Magyarországon, közte nagyobb részben Zala megyében a csíksomlyói „Árvácska együttes”. Az erdélyi nehéz sorsú (árva, félárva, magára hagyott) gyerekek és ifjak alkotta ének- és zenekar templomi miséken működött közre, illetve népzenével dúsított mesejelenettel állt színpadra.

Ruhák, játékok gyerekeknek

Téli meleg ruházatot és játékot kaptak a megye három szociális intézményében élők a Zalaegerszegi Fiatalok Egyesülete jóvoltából, mely jótékonysági akcióhoz csatlakozott a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesülete.
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK
1-20   21-40   41-60