2024.04.20., szombat - TivadarZalaegerszeg időjárása

beruházás

Három fekvőbeteg osztály költözik be
közélet

Három fekvőbeteg osztály költözik be

Befejeződött a zöld épület rekonstrukciója a zalaegerszegi Szent Rafael Kórházban. Az intézmény a mintegy 2,3 milliárd forintos beruházás által egy nagyon modern új szárnnyal bővült, mely F-épület elnevezést kapott.

Sporthorgászcentrum nyílik

A főidény kezdetére egy vendégfogadásra is alkalmas tóparti horgászcentrummal lesz gazdagabb Keszthely – tudatta a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt., amelynek egy hektáros vízparti telephelyén mintegy 300 millió forintból valósul meg a beruházás.
A magasépítési projekteken át a szakemberképzésig
gazdaság

A magasépítési projekteken át a szakemberképzésig

A ZÁÉV Építőipari Zrt. jogelődjei működésével együtt, 1949-es alapításától kezdve az ország egyik meghatározó építőipari kivitelező vállalata. A zalaegerszegi székhelyű cég fontos értéke Zala megyének is, gazdasági súlya, a foglalkoztatásban betöltött illetve a szakképzésben vállalt szerepe révén, ahogy társadalmi felelősségvállalása tekintetében is. A jövőre 70 éves vállalat méltó helyet kíván elfoglalni a zalai beruházások megvalósításában is.
Kutatóbázis, portfólióbővítés, technológiai és kompetenciaközpont
gazdaság

Kutatóbázis, portfólióbővítés, technológiai és kompetenciaközpont

Csoportszintre emelte szervezeti működését a fröccsöntő szerszámok tervezésével és gyártásával foglalkozó Mould Tech Kft. A zalaegerszegi vállalkozás ezáltal elindult a technológiai és kompetencia centrummá válás útján.
Ifjúsági klub, közpark és felújított emlékmű
köztér

Ifjúsági klub, közpark és felújított emlékmű

Könyvtár, számítógépes terem és fitnesz szoba is rendelkezésre áll Zalacsány új ifjúsági klubjában. A volt idősek klubja épületének rekonstrukciójával kapott új funkciót az épület, melynek udvarában közparkot is létesített a település önkormányzata, melynek figyelme az itt álló első világháborús emlékmű felújítására is kiterjedt.
Megújult a Landorhegyi úti gyermekotthon
közélet

Megújult a Landorhegyi úti gyermekotthon

Közös felelősség az, miként alakul a gyermekotthoni ellátásban részesülő gyerekek jövője – fogalmazott a Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság államtitkára a felújított zalaegerszegi gyermekotthon átadásán.
Javuljon az emberek egészségkultúrája
nézőpont

Javuljon az emberek egészségkultúrája

A lakosság egészségének javítását, egészségtudatos magatartásának fejlesztését jelölte ki feladatául a Zalaegerszeg Járási Egészségfejlesztési Iroda, mely márciusban kezdte meg működését a nővérszálló épületében. Azóta elkészült az utcafrontra nyíló új telephely, melyet ünnepélyesen is átadtak.
Januárra megújul a zöld épület a kórházban
közélet

Januárra megújul a zöld épület a kórházban

Ténylegesen is megkezdődött a zöld épület felújítása a zalaegerszegi Szent Rafael Kórházban. A 2,3 milliárd forintos állami támogatású beruházás keretében a diagnosztikai épület harmadik emeletének belső rekonstrukciója is megvalósul. A januári befejezést követően pedig beköltözhetnek a még kint lévő fekvőbeteg osztályok Pózváról a központi telephelyre.
Kínai beruházásokról a nagykövettel
közélet

Kínai beruházásokról a nagykövettel

Duan Jielong, Kína magyarországi nagykövete ötfős küldöttséggel érkezett ma Zalaegerszegre, hogy tárgyaljon a városban már zajló illetve tervezett kínai beruházásokról.
Ne épüljön húszévente egy újabb domb!
gazdaság

Ne épüljön húszévente egy újabb domb!

A város által termelt kommunális hulladékot dolgozza fel új eljárásokkal a Zalaegerszegen létesített hulladékválogató üzem. A 3B Hungária Kft. és a Szabadics Zrt. kutatásfejlesztési projektjének célja a lerakóba kerülő hulladék mennyiségének minimalizálása, hangzott el az 1,4 milliárd forintból megépített üzem átadásán.
Konferencia- és tranzit szálloda lesz a Hotel Balaton
köztér

Konferencia- és tranzit szálloda lesz a Hotel Balaton

Megkezdődött a Hotel Balaton épület felújítása magánberuházásban. A fejlesztés ebben az ütemben bővítés nélkül valósul meg, de ennek későbbi lehetőségét vigyelembe vették a tervezés során. A szálloda külső arculatában is megváltozik és belül is egy magasabb szolgáltatási szintet ér el. Konferencia és tranzit szállodaként fog üzemelni, de ennek szolgáltatási szintjét külön emeli a Gyémánt ház alagsorában kialakított Semira wellnessfürdő, magas színvonalú szolgáltatással.
A munkaerőhiány megoldására létesül
gazdaság

A munkaerőhiány megoldására létesül

Nyolcvan, teakonyhával és zuhanyzóval ellátott szobát alakítanak ki, összesen 180 férőhellyel az egykori ZÁÉV munkásszállóban, Zalaegerszegen. A Vizslapark 48. szám alatti épület a felújítás után szintén munkásszállóként üzemel majd, a 600 millió forintos beruházás célja ugyanis a munkaerőhiány kezelése.
Igazi építészeti alkotás
gazdaság

Igazi építészeti alkotás

Minden oldalán üvegborítással is rendelkező fogadóépületet várhatóan szeptemberben adják át. A ZalaZONE járműipari tesztpálya központi épületeként elsősorban konferencia- és rendezvényhelyszínként szolgál majd, melyet a szakemberek mellett civilek is látogathatnak.
Cél a „zéró hulladék”
zöld

Cél a „zéró hulladék”

Zalaegerszeg, Lenti, Hévíz és Keszthely vonzáskörzetében mintegy 200 település hulladékgazdálkodási rendszerét korszerűsítik a megyében. A 3,5 milliárd forint európai uniós forrással támogatott beruházásról az egerszegi városházán tartottak sajtótájékoztatót.
Torna- és vívócsarnok a Mindszentyben
oktató

Torna- és vívócsarnok a Mindszentyben

Újabb beruházás, mégpedig egy régen várt fejlesztés valósulhat meg a zalaegerszegi Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban, ahol új torna- és vívócsarnok épülhet a kormány elmúlt év végi támogatói döntése értelmében.
Újabb nagyberuházást indít az ADA Zalaegerszegen
gazdaság

Újabb nagyberuházást indít az ADA Zalaegerszegen

Az osztrák tulajdonú ADA bútorgyártó konszern 5,2 milliárd forintos beruházással bővíti magyarországi termelését, ehhez a magyar kormány egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít, a beruházási érték 20 százalékát.
Új elektrotechnikai tantermek az Asbóthban
oktató

Új elektrotechnikai tantermek az Asbóthban

Hazánkban egyedülálló, intelligens rendszerű, a jövő elvárásainak megfelelő elektrotechnikai, elektronikai tanteremegyüttest épített ki a Keszthelyi Asbóth Sándor Szakgimnázium és Szakközépiskola a Legrand Zrt.-vel közösen.
Kiemelkedő árbevétellel zárja az évet a ZÁÉV
gazdaság

Kiemelkedő árbevétellel zárja az évet a ZÁÉV

Munkaszeretet, szorgalom, tisztesség, szakmai becsület, csapatszellem, elhivatottság, adott szó – a zalaegerszegi székhelyű ZÁÉV Zrt. vezetése ebben látja 68 éves fennállásának sikerét. Hazánk meghatározó magasépítési vállalata a 2017-es esztendőt 2016-os árbevételének megduplázásával zárja, és nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy 2018-ban 50 milliárdos árbevételt érjen el.
A legszebb ajándék karácsonyra
közélet

A legszebb ajándék karácsonyra

Gyerekek, óvónők, szülők igazi karácsonyi ajándékként élik meg új óvodájukat, ahová december 4-én költözhettek be. A vadonatúj négycsoportos óvoda a TOP-program által támogatva, közel 360 millió forintos költséggel létesülhetett Zalaegerszeg andráshidai városrészében.
Egy családi vállalkozás sikere
gazdaság

Egy családi vállalkozás sikere

A Csejtei Fém-Vill Kft. fejlődése a gazdasági sikertörténetek egyike, ugyanis az 1984-ben lakatosműhelyként indult cég mára stabil magyar vállalattá nőtte ki magát – hangsúlyozta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára Zalaegerszegen, a társaság új üzemcsarnokának avatóján.
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK
1-20   21-40   41-60   61-80   81-100