2024.04.19., péntek - EmmaZalaegerszeg időjárása

Gecse Péter alpolgármester

Új utak az alsóerdei szabadidőpark környékén
közélet

Új utak az alsóerdei szabadidőpark környékén

Az alsóerdei beruházás részeként az elmúlt hónapokban sor került a közlekedési kapcsolatok kiépítésére az egykori napközis tábor környezetében. Az eredményekről Gecse Péter alpolgármester tájékoztatta a sajtót.
Párbeszéd a környezetünk védelméről
zöld

Párbeszéd a környezetünk védelméről

A klímavédelmi célokról, az elektromos közlekedés elterjesztéséről valamint az újrahasznosítás fontosságáról esett szó a Magyarország zöld úton jár – párbeszéd a környezetünk védelméről program zalaegerszegi állomásán, három helyszínen, a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában, a járműipari tesztpályán és a búslakpusztai hulladéklerakó üzemben.
Teljes értékűvé vált a gyalogátkelő
köztér

Teljes értékűvé vált a gyalogátkelő

Forgalomtechnikai beavatkozásokkal és eszközökkel tették biztonságossá a Posta utca és a Hegyi út kereszteződésében létesített gyalogátkelőhelyet a zalabesenyői városrészben. A két ütemben zajló beruházásra 11,7 millió forintot fordított Zalaegerszeg önkormányzata.
Példás és ritkaságszámba menő
köztér

Példás és ritkaságszámba menő

Zalaegerszeg fásítási programját és a közterületek virágosításának átgondoltságát emelte ki a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny zsűrije, amelynek tagjai elsőként a Dísz teret tekintették meg a zalai megyeszékhelyen.
750 millió forintból fejleszti Zalaegerszeg áram- és gázhálózatát az E.ON
gazdaság

750 millió forintból fejleszti Zalaegerszeg áram- és gázhálózatát az E.ON

Több száz millió forintot fordít Zala megye és Zalaegerszeg áram- és gázhálózatának fejlesztésére az idén az E.ON Hungária Csoport. Az energiavállalat egyebek mellett gáz- és villamosvezetékeket cserél és újakat épít saját forrásból a városban. A rekonstrukciók és az új vezetékek építésének célja, hogy az eddigiekhez hasonlóan biztonságos és folyamatos legyen a város energiaellátása.
Emlékezés a hősökre
közélet

Emlékezés a hősökre

A város vezetői, kormányzati, katonai és rendvédelmi szervek képviselői, valamint civilek rótták le tiszteletüket május utolsó vasárnapján, a Magyar Hősök Emléknapján. 1917. óta, a II. világháború utáni éveket leszámítva, amikor is tiltott volt a nyilvános tiszteletadás, a tavasz utolsó vasárnapja a hazáért áldozatot hozó hősök emlékünnepe.
Megfelelő a víz és a levegő minősége
zöld

Megfelelő a víz és a levegő minősége

A város környezeti állapotáról tartott sajtótájékoztatót a polgármesteri hivatalban Gecse Péter alpolgármester és Tánczos Zsolt környezetvédelmi szakreferens. A 2017-22-es időszakra települési környezetvédelmi program határozza meg az irányelveket. Az aktualitásokról pedig rendszeresen tájékoztatni kell a lakosságot.
Megújul az alsóerdei kerékpárút egy szakasza
köztér

Megújul az alsóerdei kerékpárút egy szakasza

Akik az elmúlt napokban az alsóerdei kerékpárúton szerettek volna eljutni az Aranyoslapi forráshoz, az Azáleás völgybe, vagy az erdő egy másik pontjára, már szembesülhettek azzal, hogy az út egy szakasza lezárásra került.
Bicikliút épül a Zrínyi utcában
zöld

Bicikliút épül a Zrínyi utcában

A Kovács Károly Városépítő Program keretében közel négy kilométer hosszú új kerékpárút építése kezdődött meg Zalaegerszegen a Zrínyi utcában, amely a szabadidős tevékenység mellett a napi munkába járást is segíti majd.
Eltávolították az illegális hulladékot Botfán
zöld

Eltávolították az illegális hulladékot Botfán

Hat konténernyi illegálisan elhelyezett hulladékot távolítottak el önkéntesek Botfa külterületéről. A sikeres köztisztasági akciót az Innovációs és Technológiai Minisztérium pályázati támogatásával valósították meg, közel 60 fő részvételével.
2022 tavaszán nyithat az uszoda
közélet

2022 tavaszán nyithat az uszoda

Elérte az 50 százalékos készültségi fázist a zalaegerszegi uszodaépítés. A beruházás aktuális állapotát helyszíni szemlén tekintették meg az érintettek. Az előrehaladását jól jelzi, hogy néhány hete már láthatóak azok a kék színű homlokzati panelek, melyek az épület és az utcakép hangulatát is meghatározzák majd a jövőben.
Sport-, kaland- és sípálya is létesül
közélet

Sport-, kaland- és sípálya is létesül

Ütemterv szerint halad az Alsóerdei Sport- és Szabadidőközpont építése. A beruházás aktualitásairól sajtóbejárás keretében számoltak be az érintettek. Balaicz Zoltán polgármester elöljáróban elmondta: az 1970-es években felépült egykori napközis tábor állaga nagyon leromlott az utóbbi években. Már korábban is többször felmerült, hogy új funkciót kellene találni az Alsóerdő ezen szakaszának, ám forráshiány miatt egyik ötlet sem tudott valóra válni.
Jó ütemben halad az uszodaépítés
köztér

Jó ütemben halad az uszodaépítés

Napról napra látványosabb a Göcseji- és Mártírok utca sarkán az új fedett uszoda építése. Mind a főépület, mind pedig a strand fogadóépületének kivitelezése újabb szakaszba lépett. Már kezd kirajzolódni az épület tömege és tagozódása.
Új sétány pihenőhelyekkel
köztér

Új sétány pihenőhelyekkel

Látványos szakaszába lépett a Gébárti-tó környezetének fejlesztése. Akik a közelmúltban jártak a tó partján, több újdonsággal is találkozhattak. Mint arról már korábban beszámoltunk, egy TOP-pályázatnak köszönhetően indult meg a beruházás a tavasz folyamán.
Arad gyertyái
közélet

Arad gyertyái

Zalaegerszegen a hagyományokhoz híven, a Csány-szobornál emlékeztek meg az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom aradi vértanúról és a Pesten ugyanezen a napon kivégzett első felelős magyar miniszterelnökről, gróf Batthyány Lajosról.
Épül a parkoló, állnak a fogadóépület falai
közélet

Épül a parkoló, állnak a fogadóépület falai

Néhány épület fala már áll és szemmel láthatóan jól halad a parkoló kialakítása is az egykori alsóerdei napközis tábor területén. Mint arról már többször beszámoltunk a város egy korszerű sport- és rekreációs központ kialakítására nyert támogatást a TOP egyik pályázatán, de az új szabadidőközpont építését a kormány is támogatja a Modern Városok Program keretében.
Egyedileg gyártott ablakok és új tető
köztér

Egyedileg gyártott ablakok és új tető

Elbontásra kerültek a Göcseji Múzeum földszinti és emeleti oldalfolyosóinak ablakai és az épület főbejáratául szolgáló ajtók is. Az új nyílászárók megérkeztek, mindezzel párhuzamosan megkezdődött a tetőszerkezet cseréje is.
Klímavédelem környezettudatossággal is
zöld

Klímavédelem környezettudatossággal is

Új fák telepítését, kerékpárutak építését tartalmazza többek között Zalaegerszeg közgyűlésének tavaly elfogadott klímavédelmi stratégiája, amellyel a 2017–2022 időszakra vonatkozó cselekvési tervet egészítették ki. A környezet védeleméért, a levegő tisztaságáért a lakosság is sokat tehet, hangzott el az új klímavédelmi programmal kapcsolatos sajtótájékoztatón.
Elkezdődött a régi épületek bontása
köztér

Elkezdődött a régi épületek bontása

A munkaterület átadását követően zajlanak az Alsóerdei Sport- és Rekreációs Központ fejlesztéséhez (MVP), valamint a „Zalaegerszeg Alsóerdő komplex turisztikai fejlesztése” című projekthez kapcsolódó előkészítési munkálatok.
Megújul az Ostoros-csarnok
sport

Megújul az Ostoros-csarnok

Csak a fő tartószerkezeteket hagyják meg a zalaegerszegi Ostoros Károly Sportcsarnoknál, ami teljes rekonstrukciójával a már felújított ZTE Arénához harmonizáló arculatot kap. A névadónak, akinek nevéhez a kosárlabda-szakosztály 1946-beli létesítése is fűződik, emléktáblát kívánnak avatni a munkacsarnokként is ismert épület év végére tervezett átadásán.
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK
1-20   21-40   41-60   61-80