Vezető hírek
A Mindszentyneum lett Zalaegerszeg első nívódíjas épülete
Ünnepélyesen avatták fel a tanúsítványt jelző táblát
Az eseményen többek között elhangzott: a magyar építőipar legmagasabb elismerésének számító Építőipari Nívódíjat kapta meg a Konkrét Stúdió Építészeti Kft. és a TSPC Mérnökiroda tervei alapján készült, a ZÁÉV Zrt. által kivitelezett látogatóközpont. A szakmai versenyt 21. alkalommal hirdette meg az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma (ÉMA), az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) és az Építéstudományi Egyesület. Az épület homlokzatát Mindszenty bíboros köpenye ihlette, ez a kulturális és szakrális örökség kerül harmonikus egységbe az épület külső megjelenésével és a belső terekkel.
(A tervezőkkel készült korábbi interjúnk itt érhető el.)
A táblaavatón beszédet mondott dr. Kontra Jenő, az Építőipari Mesterdíj Alapítvány bírálóbizottságának tagja, aki kiemelte: a tervezők a belső tartalomhoz alakították ki a külsőt, történeti szemlélet és modern építészet kapcsolódik itt össze. A szépség és hasznosság együtt van jelen – tette hozzá.
Az épület műszaki adatait és egyéb érdekességeit Dormán József, a ZÁÉV vezérigazgató-helyettese ismertette. Mint mondta, a kivitelezés 2020-2022 között zajlott. A munka során több mint 4300 négyzetméter hasznos tér létesült, ebből 1310 négyzetmétert foglalnak el a kiállítóterek. Örömteli, hogy a Mindszentyneum lett Zalaegerszeg első Építőipari Nívódíjas épülete.
A zalaegerszegi önkormányzat részéről dr. Kovács Gábor címzetes főjegyző gratulált a tervezőknek és a kivitelezőnek a munkáért. Mint mondta, nemcsak egy emlékközpont, hanem egy igazi közösségi tér is létrejött az épülettel. Elismerte ugyanakkor, hogy a Mindszentyneum épületének tervei kezdetben megosztották a véleményezésre felkért szakembereket, városvédőket és a közvéleményt is. Ám úgy érzi, hogy az aggályok fokozatosan megszűntek és egy modern, 21. századi látogatóközponttal gazdagodott a város.
Az ünnepség részeként a kivitelezésben közreműködő alvállalkozók nívódíjat tanúsító oklevelet vehettek át. A tanúsítványokat Peresztegi Imre, a bírálóbizottság tagja nyújtotta át a vállalatok képviselőinek.
Az Építőipari Nívódíjat tanúsító táblát pedig Kontra Jenő, Dormán József, Kovács Gábor és Csengei Ágota, a Mindszentyneum tagintézmény-vezetője leplezte le.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHarmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Negyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom Fesztiválon