2024.05.11., szombat - FerencZalaegerszeg időjárása

Balaicz Zoltán polgármester

Húzódzkodás a sportcsarnok mögött

Új szabadtéri edzőpályával bővült Zalaegerszeg; ezúttal a sportcsarnok mögött avattak fel egy úgynevezett D-típusú street workout parkot.
Költségvetés, pályázat, járványügyi helyzet
közélet

Költségvetés, pályázat, járványügyi helyzet

Eredetileg május 14-én tartotta volna a soron következő ülését a képviselőtestület, azonban a veszélyhelyzet miatti különleges jogrend ideje alatt sem az önkormányzati bizottságok, sem pedig a közgyűlés nem ülésezhetnek. A testületek jogköreit a polgármester gyakorolja, aki kihirdetheti a határozatokat és a rendeleteket, valamint azok módosításait.

Az új fertőzöttek döntő többségét zárt közösségekben regisztrálták

Már több mint 2 hónap telt el az első zalaegerszegi intézkedés óta: március 9-én döntöttem úgy, hogy nem tartjuk meg a március 15-i városi ünnepségeket, majd március 11-én a kormány elrendelte az egész ország területére a veszélyhelyzetet.
Termelésnek, képzésnek egyaránt helyet ad
gazdaság

Termelésnek, képzésnek egyaránt helyet ad

A volt laktanya parancsnoki irodaépületének helyén, 646 milliós barnamezős beruházásában épül az az üzemcsarnok, amely a korábban létrehozott zalaegerszegi duális szakképző központnak ad végleges helyet.
Gyümölcsfák és aszfaltos út
zöld

Gyümölcsfák és aszfaltos út

Igazi zöldövezeti teret formál a gálafeji Széna tér az új útburkolattal, ahol szépen megeredtek a március elején elültetett őshonos gyümölcsfák. A tér rendezésére a zalaegerszegi önkormányzat közel 10 millió forintot fordított az Agrárminisztériumhoz beadott százszázalékos támogatottságú pályázatával.

Tízezer maszk a hoteltulajdonosoktól

A Willis Hotel (volt Balaton Szálló) kínai tulajdonosa tízezer darab maszkot adományozott a városnak. A szállítmányt Balaicz Zoltán polgármester és Vizlendvai László polgármesteri tanácsadó, koordinátor vette át a városháza előtti téren a hoteltulajdonos család képviselőjétől, Wei WeiQiang-től.

PCR tesztelést végző mobil tesztpont érkezik a városba

Budapest után első vidéki helyszínként Zalaegerszegen jelenne meg a már nem gyorstesztet, hanem PCR tesztelést végző mobil tesztpont - adta hírül szerdán Balaicz Zoltán polgármester Facebook-oldalán.
Elrajtolt a Kovács Károly városépítő program
gazdaság

Elrajtolt a Kovács Károly városépítő program

Zalaegerszeg rendezett tanácsú várossá nyilvánításának 135. évfordulója valamint a város első polgármesterének tiszteletére hirdette meg a zalai megyeszékhely önkormányzata a Kovács Károly városépítő programot. Ennek keretében 2024-ig soha nem látott mértékben újítanak fel és építenek utakat, járdákat, parkolókat a Modern városok program újabb elemeként, 12,8 milliárd forintos állami támogatásból.

Átfogó koronavírus szűrővizsgálat indul

Reprezentatív minta alapján átfogó szűrővizsgálatba kezd május 1-től a Semmelweis Egyetem vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával négy hazai egészségügyi felsőoktatási intézmény adta hírül Balaicz Zoltán Facebook-oldalán.
Kötelező lesz a maszkviselés Zalaegerszegen vásárlásnál, és a gyülekezési célú helyszíneken!
közélet

Kötelező lesz a maszkviselés Zalaegerszegen vásárlásnál, és a gyülekezési célú helyszíneken!

Sajnos a rengeteg intézkedés, figyelemfelhívás és rendelet ellenére mégis nőtt a fertőzöttek száma. A mai adatok szerint Zala megyében eddig 89 főnél mutatták ki a koronavírus fertőzést - tájékoztatott legfrissebb Facebook-közleményében Balaicz Zoltán polgármester.
Most egy új helyzet van
közélet

Most egy új helyzet van

Az első intézkedést március 9-én jelentette be Zalaegerszeg polgármestere. Balaicz Zoltán akkor arról tájékoztatott, hogy elmaradnak a március 15-i városi ünnepségek. Mint lapunk érdeklődésére elmondta, ekkor kezdődtek a járványügyi intézkedések egyes lépései.
Megugrott a fertőzésszám, maszkviselést kér a polgármester
közélet

Megugrott a fertőzésszám, maszkviselést kér a polgármester

Egy héttel ezelőtt örömmel számoltam be arról, hogy az önkormányzati egészségügyi alapellátásban és az idősügyi intézményekben elvégzett, a város által megrendelt és finanszírozott mind a 650 koronavírus teszt negatív lett. Sajnos pénteken érkezett az a hír, hogy a volt József Attila iskolában működő idősek otthonában, a demens részlegen az egyik ellátott pozitív eredményt produkált - adta hírül legfrissebb közleményében Balaicz Zoltán polgármester.

További helyszíneken folytatódik a fertőtlenítés

A Magyar Honvédség vegyvédelmi szakmai alakulatai fertőtlenítést fognak végezni több zalaegerszegi idősotthonban is. Folytatjuk az önkormányzati közterületi fertőtlenítést is, a sorban most az a két gyermekintézmény jön, ahol kiscsoportos felügyeletet biztosítunk (Tipegő Bölcsőde, Kis utcai Óvoda) - számolt be a legfrissebb járványügyi helyzetről Balaicz Zoltán polgármester Facebook-oldalán.
Megkezdődött az arcvédő pajzsok tömeggyártása
közélet

Megkezdődött az arcvédő pajzsok tömeggyártása

Zalaegerszeg nevelési, oktatási és kulturális intézményeinek munkatársai szerelik össze azokat az arcvédő pajzsokat, amelyeket a szerszámgyártással és -tervezéssel foglalkozó helyi Mould Tech Mérnöki Iroda Kft. fejlesztett ki, és gyárt győri üzemében az egészségügy számára. A részletekről kedden tartott sajtótájékoztatón számoltak be.

Negatív teszteredmények születtek

A pénteken, szombaton és vasárnap végzett koronavírus tesztek eredményei negatívak lettek mind az önkormányzati egészségügyi alapellátásban (háziorvosok, gyermekorvosok, fogorvosok, asszisztensek, ügyeleti dolgozók – 165 fő), mind a szociális és idősellátó intézményekben (Idősek Otthona, Idősek Gondozóháza, Nyugdíjas Otthonház, Mandulavirág fogyatékkal élők otthona, volt Pais iskolában működő idősotthon valamennyi ellátottja és dolgozója – 485 fő) dolgozók körében - adta hírül Balaicz Zoltán polgármester Facebook oldalán.
Arcvédő pajzsok és maszkok
közélet

Arcvédő pajzsok és maszkok

Ezer darab FFP2-es védelmi osztályú maszk és száz darab, a helyi Mould-Tech Kft. által gyártott plexi fejpántos arcvédő pajzs átadásáról tartottak sajtótájékoztatót csütörtökön a zalaegerszegi városházán. Az egészségvédelmi eszközökhöz az önkormányzat felajánlás révén jutott hozzá.

Koronavírus tesztelést végeznek a városi egészségügyi és szociális ellátási rendszerben

Az Integrity Magánklinikával együttműködve koronavírus tesztelést végez a város az önkormányzati, városi egészségügyi és szociális ellátási rendszerben, hogy ezzel a lehetőségeivel is segítsék az állami szintű járványügyi védekezést - adta hírül Balaicz Zoltán Facebook oldalán.

Folyamatosan postázzák a maszkokat

Eddig 28 ezer maszkot postáztunk ki a zalaegerszegi polgárok részére, a maradék 32 ezret a következő 2 hétben, ütemezetten juttatjuk el - adta hírül legújabb, április 14-i Facebook-közleményében Balaicz Zoltán polgármester.
Lezárásra kerülnek a zalaegerszegi kirándulóhelyek
közélet

Lezárásra kerülnek a zalaegerszegi kirándulóhelyek

A húsvéti négy nap idejére lezárásra kerül a TV torony parkolója, az Azáleás-völgy parkolója és bejárata, az Alsóerdő, Panoráma út alsó és felső része, az alsóerdei, volt napközis tábor területe, az Aranyoslapi forrás parkolója, hídja, szalonnasütő környéke, a Vizslapark közösségi gyülekezési terei, a Parkerő parkolója, bejárata, közösségi gyülekezési terei, valamint a Gébárti-tó parkolója, hídjai, közösségi gyülekezési terei.
Húsvét: otthonmaradásra kér mindenkit a polgármester!
közélet

Húsvét: otthonmaradásra kér mindenkit a polgármester!

Határozottan arra kérek minden városlakót, hogy fokozottan tartsák be a kijárási korlátozásokat, az idősek mindenképpen maradjanak otthon, a fiatalabbak pedig csakis a szabályoknak megfelelően egyéni, vagy szűk családi szabadidős programokra menjenek ki - fogalmazott Balaicz Zoltán polgármester csütörtöki Facebook közleményében.
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK