Balaicz Zoltán polgármester

kultúra
Épületfelújítás és modern belső terek
Teljes homlokzatfelújítás, tetőjavítás, nyílászárócsere, szigetelési- és gépészeti munkálatok. Többek között ezekből az elemekből tevődik össze a „Göcseji Múzeum felújítása és kiállítótereinek fejlesztése” projekt. Mint azt az elnevezés is jelzi, az építészeti munkákat követően új belső tereket is létrehoznak, ahol modern, 21. századi kiállításokat alakítanak ki.

civil
Hiánypótló eszköz az intenzív osztálynak
Egy névtelen adományozó altatáshoz és lélegeztetéshez szükséges bronchofiberoszkópot vásárolt beüzemeléssel és oktatással együtt nettó egymillió forint értékben a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház intenzív osztálya számára. Az új eszközt a városházán tartott sajtótájékoztatón adtak át.

közélet
Járványvédelem, nagyberuházások, új projektek
A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben tartotta meg évértékelő prezentációját Balaicz Zoltán. A hagyományos év eleji sajtótájékoztatóra a járvány miatt került sor az eddigieknél tágasabb térben.

közélet
Fejlesztés és elismerés a tourinformnál
A padlótól a plafonig megújul, valamint modern digitális eszközökkel bővül a zalaegerszegi Tourinform Iroda. A Magyar Turisztikai Ügynökség és a Kisfaludy 2030 Nonprofit Zrt. által kiírt fejlesztési projektre az önkormányzat – mint az iroda fenntartója – nyújtott be pályázatot. Az országos program célja, hogy a tourinform-hálózat irodáinak vendégfogadó terei új, egységes arculatot kapjanak. Továbbá, hogy a 21. század kívánalmainak megfelelően, digitális eszközökkel szereljék fel őket.

közélet
Beruházások befejezése, újak indítása
Zalaegerszegen a megkezdett beruházások befejezése és átadása mellett újabb nagyprojektek tervezése kezdődhet idén. A 2021-es esztendő a megye számára is több lehetőséget biztosít azáltal, hogy jelentősen emelkedett a fejlesztésekre fordítható forrás – hangzott el az évindító sajtótájékoztatón, amit a felszólalók sorrendjében dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, Vigh László, a térség országgyűlési képviselője, Balaicz Zoltán, a megyeszékhely polgármestere valamint dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke tartott a megyeházán.
Az aktív fertőzöttek száma már öt hete csökkenő tendenciát mutat
A koronavírus szennyvízben mért koncentrációja Zalaegerszegen hosszú idő után csökkenő tendenciát mutat - adta hírül legfrissebb Facebook bejegyzésében Balaicz Zoltán.

közélet
Szerencsehozó kéményseprők
Az idősebb korosztály még hisz abban, hogy szerencsét hoznak, és sokan máig megfogják a ruhájukon a gombot, ha kéményseprőt látnak. A fiatalok közül már kevesebben ismerik ezt a hagyományt, vagy inkább babonát. Ennek ellenére a város és a megye lakossága szinte mindig pozitívan fogadja a házakba becsengető kéményseprőket.

közélet
Jövőre fényjáték lesz tűzijáték helyett
A magyar állam ezer éves fennállását ünnepeltük 2000-ben, és az ország nagyszabású millenniumi ünnepségekkel emlékezett az elmúlt évezredre, amikor Zalaegerszeg akkori polgármestere, dr. Gyimesi Endre (1994-2010) javaslatára 2000. január 1-jén először rendeztek nagyszabású újévköszöntő tűzijátékot a zalaegerszegi Dísz téren. Akkor még a Városháza erkélyén gyűltek össze a képviselőtestület tagjai, majd a polgármester köszöntőjét egyházi áldás követte - idézte fel az újévi tűzijáték történetét Balaicz Zoltán.
2021-re „járványköltségvetést” készít a város
Zala megyében március óta mostanáig 8732 személy fertőződött meg. Tavasz óta a mai napig összesen 184-en haltak meg a vírus következtében a megyében. A gyógyultak száma 5716 fő, az aktív fertőzöttek száma 2832 fő. A 2832 aktív Zala megyei fertőzött közül 1176 fő a zalaegerszegi járásban lévő településeken él, 1656 fő más települések lakója - adta hírül legfrissebb Facebook bejegyzésében Balaicz Zoltán.

zöld
Több mint hétezer fát ültettek idén
A páterdombi övezetben ért véget erre az évre a városi faültetési program. A Kinizsi- és a Holub utcák környékére huszonhét új facsemete (gömbjuhar és kőris) került.

gazdaság
Levegőből tették le a Lynx-gyár alapkövét
A Zalaegerszegen felépülő Lynx harcjárműgyár alapkövét honvédségi helikopterről tették le december 17-én, amit a ZalaZone Járműipari Tesztpálya fogadóépületében tartott rendezvény résztvevői kivetítőn kísérhettek figyelemmel. Ezzel kezdetét vette az a 60 milliárd forintos beruházás, amely a világ egyik legmodernebb hadiüzemének létesítését teszi lehetővé a tesztpálya szomszédságában, a zalai megyeszékhelyen.
Virtuális ZEGINFO
December 17-én tartotta volna a soron következő képviselőtestületi ülését a zalaegerszegi közgyűlés, azonban a járványügyi veszélyhelyzet miatti különleges jogrend idején sem az önkormányzati bizottságok, sem pedig a közgyűlés nem ülésezhet. A testületek jogköreit a polgármester gyakorolja, aki kihirdetheti a határozatokat és a rendeleteket, valamint azok módosításait. Egyeztetve a kormánypárti és ellenzéki frakcióvezetőkkel, képviselőkkel, bizottsági tagokkal.
1224 igazolt fertőzött Zalaegerszegen
Újabb járványügyi hírekről számolt be Facebook-oldalán Balaicz Zoltán.

közélet
Megszépültek a zsinagóga belső terei
Befejeződött a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem, vagyis az egykori zsinagóga belső tereinek felújítása. A beruházás a TOP-program egyik részelemeként valósulhatott meg. A projektzáró sajtótájékoztatón a rekonstrukció részleteiről és a következő időszak terveiről is beszámoltak.

közélet
Sport-, kaland- és sípálya is létesül
Ütemterv szerint halad az Alsóerdei Sport- és Szabadidőközpont építése. A beruházás aktualitásairól sajtóbejárás keretében számoltak be az érintettek. Balaicz Zoltán polgármester elöljáróban elmondta: az 1970-es években felépült egykori napközis tábor állaga nagyon leromlott az utóbbi években. Már korábban is többször felmerült, hogy új funkciót kellene találni az Alsóerdő ezen szakaszának, ám forráshiány miatt egyik ötlet sem tudott valóra válni.

közélet
Járványhelyzet: fokozottan ellenőrzik a Dísz téri pavilonokat és a vásárlókat
Zala megyében március óta mostanáig 7057 személy fertőződött meg. Tavasz óta a mai napig összesen 127-en haltak meg a vírus következtében a megyében, közülük 40 volt zalaegerszegi lakos. A gyógyultak száma 3299 fő, az aktív fertőzöttek száma 3631. A 3631 aktív Zala megyei fertőzött közül 1277 zalaegerszegi járásban lévő településeken él, 2354 fő más települések lakója - adta hírül legfrissebb Facebook-bejegyzésébe Balaicz Zoltán.

köztér
Elbontják a diszkó-feljárót
Új, időtálló burkolatot kap az egykori Centrum, Domus és Csemege ÁBC által határolt Keresztury Dezső tér. Mint arról már korábban beszámoltunk, a belvárosi terület 76 millió forintból újulhat meg.
Balaicz Zoltán: Folytatódik a tesztelés
A héten folytatódik a zalaegerszegi szociális intézmények, bölcsődék, óvodák és iskolák dolgozóinak heti egyszeri tesztelése. Az akció egy hónapon keresztül tart - adta hírül hétfői Facebook-közleményében Balaicz Zoltán polgármester.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
High-Tech (2), Hangfürdő (8), Horváth István, Városgazdálkodási Kft. ügyvezető (9), Monori Krisztina dietetikus (6), Országos Epidemiológiai Központ (1), Keszthelyi Nyári Játékok (2), Márton napi vigasságok (19), Zalakaros Gyógyfürdő tér (66), Göcsej InterCity (1), Trükkös csalás (1), Mozaik verseny (1), Quiz (1), Zalaegerszegi Bringapark (2), Gyógyfürdő (4), Legnagyobb adózók (4), Csillagvarázs Zalakaroson (2), HÁZASSÁG HETE (15), elismerések átadása (34), Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház (57), Christine Daniel (1)