Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház

civil
Közös akarat eredménye
Átadták a felújított fizioterápiás medencét a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban, amelynek rekonstrukcióját széles körű társadalmi összefogás tette lehetővé. Az ünnepségen vízi gyógytornát mutattak be, amelyre egy beteg kivitelével a fizioterápiás osztály szakemberei vállalkoztak.

közélet
Hitet, erőt meríthetnek belőle
Szent Rafael ünnepe alkalmából tartottak szentmisét szeptember 29-én a zalaegerszegi megyei kórház kápolnájában. A betegek angyala emléknapján mutatkozott be hivatalosan Horváth István Sándor kórházlelkész, aki a mise zárásaként átadott négy lelki elsősegély doboz ötletgazdája.

életmódi
Az idei kullancs főszezon vége felé
Az enyhe telek idején életképesek maradnak a kullancsok ősszel és télen is, számuk nő, így a fertőzött egyedek száma is több lehet. Nemcsak erdőkben, hanem parkokban, vagy akár a kiskertekben is találkozhatunk velük. A fő szezonjuk (május-június, illetve augusztus), azonban már lecsengőben van. Az idei fertőzési adatokról érdeklődtünk a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban.

civil
A kisebbek sebészeti ellátását könnyíti meg
A gyermeksebészetben is megvalósulhat az egynapos sebészeti ellátás annak a diagnosztikai laparoszkópnak köszönhetően, amit a Zala Megyei Szent Rafael Kórház gyermekosztályának adományozott az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft.
Szorosabbra fűzi oktatási-betegellátási együttműködését a pécsi egyetem és a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház
A régió egészségügyi ellátásában kiemelkedő szerepet betöltő Pécsi Tudományegyetem, a közép-európai orvos-egészségtudományi képzés, kutatás meghatározó felsőoktatás intézménye elmélyíti oktatási-betegellátási együttműködését a Zala Megyei Szent Rafael Kórházzal.
Hét orvos távozik a traumatológiáról
Több internetes oldalon is napvilágot látott, miszerint a Szent Rafael Kórház Traumatológiai Osztályának dolgozói közül hét traumatológus szakorvos az eddigi, határozatlan idejű egészségügyi szolgálati jogviszonyát felmondta. A hírek szerint a távozó szakorvosok döntésüket azzal indokolták, hogy az ügyeleti órák, az ügyeleti bérek elszámolása valamennyi, az osztályon dolgozó többi munkavállalót is hátrányosan érinti.

civil
Gyógyító mesékkel a félelmek ellen
Megnyugtatja a betegségekkel küzdő gyermekeket, és választ ad félelmeikre a Bagoly Barni meséiben szereplő tizenöt kis történet. Szerzője Hegedüs Barnabás, akinek kötetéből és a hozzátartozó színezőből 100-100 darabot ajánlott fel a Zalaegerszegi Fiatalok Egyesülete a Zala Megyei Szent Rafael Kórház számára. Az 500 ezer forint értékű adományt sajtótájékoztatón adták át.
közélet
Ápolók napja - idén csak szűk körben
A Zala Megyei Szent Rafael Kórház a Magyar Ápolók Napja alkalmából évente három szakdolgozót részesít Kossuth Zsuzsanna Emléklap elismerésben. Az ország első főápolónője 1849-ben nehézségekkel teli, úttörő munkát végzett.

életmódi
Az újszülöttek egészségéért
Az első órák kiemelt figyelmet kell, hogy kapjanak az újszülötteknél. Ekkor történik ugyanis a szervezet alkalmazkodása a méhen kívüli élethez. A K&H Gyógyvarázs jóvoltából a zalaegerszegi Zala Megyei Szent Rafael Kórház PIC és Újszülött Részlege olyan korszerű, kifejezetten a csecsemők méretéhez igazodó pulzoximéter- és vérnyomásmérő eszközökkel gazdagodhat, amelyek segítségével a légzési-keringési rendellenességek a születés utáni első órákban hatékonyan kiszűrhetők.

civil
Hiánypótló eszköz az intenzív osztálynak
Egy névtelen adományozó altatáshoz és lélegeztetéshez szükséges bronchofiberoszkópot vásárolt beüzemeléssel és oktatással együtt nettó egymillió forint értékben a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház intenzív osztálya számára. Az új eszközt a városházán tartott sajtótájékoztatón adtak át.

közélet
Dr. Gasztonyi Beáta a kórház új intézményvezetője
Az Emberi Erőforrások Minisztere Dr. med. habil Gasztonyi Beáta Ph.D.-t bízta meg a Zala Megyei Szent Rafael Kórház intézményvezetői feladatainak ellátásával - tájékoztatott a kórház sajtóosztálya.

közélet
Megkezdődött a Zala Megyei Szent Rafael Kórház dolgozóinak oltása
Az Európában elsőként engedélyezett Pfizer-BioNTech vakcinával tegnap délután megkezdődött a Zala Megyei Szent Rafael Kórház dolgozóinak oltása - adta hírül a kórház sajtóosztálya.

civil
Példás adakozásból újult meg
Példás társadalmi összefogással, magánszemélyek és cégek adományából három év alatt újult meg a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház fizioterápiás medencéje a kiszolgáló helyiségekkel együtt. A megvalósult rekonstrukció nem nélkülözte a kórház működését sokféleképpen támogató Ispita Alapítvány gondoskodását és a kivitelező figyelmét sem. Valóban korszerű létesítmény jött létre a mozgásszervi betegségekben szenvedők hidroterápiás kezeléséhez.

közélet
Köszönet a helytállásért
Július elseje, Semmelweis Ignác születésnapja a magyar egészségügy ünnepe. Ez alkalomból tartott június 29-én ünnepséget a zalaegerszegi kórház, melyen Zala Megyei Szent Rafael Kórházért emlékplakettel ismerték el az infekciókontroll csoport a koronavírus-járvány kezelésében és leküzdésében kifejtett munkáját. A kórház menedzsmentje és kollektívája ugyanúgy kivette részét a küzdelemből, derült ki a főigazgató köszöntőjéből.

közélet
Példamutatással tanított értéket
Az Ispita Alapítvány létrehozója és első elnöke, dr. Szilvás Rudolf születésének 100. évfordulója alkalmából tartott ünnepi kuratóriumi ülést a megyeházán. Az alapítvány díjat alapított Zala megye díszpolgára valamint Zalaegerszegért-díj címmel kitüntetett egykori kórházigazgató és megyei főorvos emlékére, melyet első alkalommal adott át fiatal orvosoknak és a szervezet támogatóinak a rendezvényen.
13 és 16 óra között lehet érdeklődni a koronavírusos betegek állapota felől
A Zala Megyei Szent Rafael Kórház kéri a hozzátartozókat és az intézményvezetőket, hogy az I-es Belgyógyászati és Infektológiai Osztály betegei - köztük a koronavírussal vagy koronavírus gyanújával kezelt páciensek - állapota iránt kizárólag 13 és 16 óra között érdeklődjenek telefonon.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
járvány (5), Baur Sörözô (1), Németh József polgármester (7), Zöld gazdaság (3), Egészséges étrend (7), Szentgyörgyvár (8), Város napja (27), Kiskanizsa, Templom tér (2), Göcseji Szilvafesztivál (2), Kocogás (1), Nekeresd (9), Fekvenyomó bajnokság (1), Tojás (3), Kamara galéria - Hévíz (2), Gellénháza (15), Pannónia Felsőoktatásért Díj (1), Zalaegerszegi Gondozási Központ (4), Lehár Antal parancsnok (1), TulipGarden Balaton (1), 3D nyomtatási technológia (3)