Vezető hírek

közélet
Elismerés Megyeri Annának
Megyeri Anna, a Göcseji Múzeum főmuzeológusa november 25-én vette át a Zalai Prima Díj különdíját a nagykanizsai gálaműsor keretében - tájékoztatott a múzeum kommunikációs munkatársa.
olvass!
Tarka lepke, kis mese a felnőtteknek is
Immár 20 éves hagyomány az Apáczai Művelődési Központban a „Tarka lepke, kis mese” elnevezésű vers -és mesemondó verseny. Az idén pályázati támogatásnak köszönhetően a program két napossá duzzadt, és az általános iskolás korosztály mellett a középiskolások és a felnőttek is megmutathatták előadói képességüket.

életmódi
Táplálkozási tévhitek
A helyesen megtervezett vegetáriánus étrend egészséges, táplálkozástanilag megfelelő, számos betegség megelőzésével és kezelésével pedig az egészség javát szolgálja – állítja az Amerikai és a Kanadai Dietetikus Társaság nemrégiben napvilágot látott közös, hivatalos állásfoglalása.

klasszik
Szász Endre tárlat a zsinagógában
Sokan ma már talán csak a jellegzetes hollóházi porcelánokról ismerik figuráit, pedig az 50-es, 60-as évek legtöbbet foglalkoztatott könyvillusztrátora volt; közel hatszáz kötethez készített grafikákat. Képzőművészetének lényege már ezekben megtalálható. Annak ellenére, hogy munkásságának ez még csak a kezdeti szakasza volt.

köztér
Önvezető autók az egykor macskaköves úton
Zalaegerszeg egyik legrégebbi útja a Rákóczi Ferenc utca, melyet sokszor átalakítottak az elmúlt századokban. Az elnevezése is változott, Olai út, Hosszú út, Öreg út, 1849-ben Körmendi útra keresztelték, majd 1903-ban kapta meg mai nevét. A hetvenes években még macskaköves utcában hamarosan önvezető járművek is közlekednek.

klasszik
Antik-tak a városi könyvtárban
Antik, svájci, orosz, álló vagy éppen kar. Nyilván órákról van szó. Különleges időmérőket láthat ugyanis a közönség a József Attila Városi Tagkönyvtár napokban elhelyezett vitrinjeiben.
oktató
A járműipari tesztpálya mérnökei lehetnek
Járműipari tesztpálya felirat is felkerült a zalaegerszegi mechanikai mérnökképzés mellé arra a kamionra, mellyel idén ismét beiskolázási kampánykörútra indultak a szak hallgatói. Magukkal vitték az általuk fejlesztett második generációs pneumo mobilt, valamint az E formula 1 elektromos versenyautót, melyek igencsak felkeltették a középiskolás diákok érdeklődését.

olvass!
Megjelent a Pannon Tükör legújabb száma
Helyi vonatkozású írások mellett szegedi összeállítással is jelentkezik a Pannon Tükör legfrissebb száma. A kulturális folyóirat nem titkolt szándéka, hogy hidat építsen régiók és országrészek között, ezért széles körből merítik a szerzői gárdát.

interjú
Hangsúly a helyben fellelhető értékeken
Újabb fejlesztések valósultak meg az elmúlt időszakban Nagylengyelben az önkormányzat munkájának köszönhetően. A lakókörnyezet szépítése mellett számba vették a helyi értékeket, a dolgos hétköznapokba persze közösségi programokat is becsempésztek. Ezek egyike volt a hagyományőrző disznóvágás és disznótor, amit a közelmúltban rendeztek meg.

köztér
Szépülő Gutorfölde
Az ősz a járdaépítés ideje Gutorföldén, ahol idén folytatódott a tavaly megkezdett beruházás önkormányzati költségvetésből.

köztér
Adventi forgatag egy hónapon át
Az Egerszegi Advent egy hónapon át tartó rendezvényeiről és legfontosabb helyszíneiről tartott a városházán sajtótájékoztatót Balaicz Zoltán polgármester, Tolvaj Márta alpolgármester, Tóthné Prenner Beáta, a KISOSZ megyei elnöke és Tompa Gábor főszervező, a Kvártélyház Kft. ügyvezetője.

zöld
Az Év települése díj Zalaegerszegnek
Az Év települése díjat nyerte el Zalaegerszeg a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen. Az idei megmérettetés eredményeiről a városházán számoltak be sajtótájékoztató keretében.
zöld
Palántákat, paprikát a kertbe!
Gyenesdiás elkötelezett a környezettudatos és ökológiai gondolkodást képviselő közösségek és kezdeményezések támogatása valamint az egészséges táplálkozás elterjesztése iránt.
.jpg)
köztér
Felkészülten várják a telet
„A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Keszthelyi Mérnökségén november derekán megtörtént a téli szezon előtti gépszemle” – adta hírül Bui Hung Manh, mérnöksévezető.
gazdaság
Felavatták a Thermal Hotel Balance-t
Lentiben ünnepélyes ceremónia keretében avatták fel a négycsillagos Thermal Hotel Balance-t.
életmódi
Kolbásztöltő-versengés
November első szombatján fűszerezték, gyúrták, betöltötték és ki is sütötték a kolbászhúst az immár harmadik alkalommal megrendezett Cserszegtomaji Kolbásztöltő Versenyen, amelyre 17 csapat nevezését fogadták el.

közélet
Üzenetértékű segítség a gyermekosztálynak
Már november 17-re, a koraszülöttek világnapjára megérkezett az a szoptatófotel, amit a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház az alsójánkahegyi fesztivál főzőversenye bevételéből vásárolt. A felajánlásból továbbá beszereztek hét széket, hogy kényelmesebbé tegyék a szülők számára beteg kisgyermekeik mellett eltöltött időt a gyermekosztály intenzív részlegén.

pódium
Komoly évad, könnyű évad-nem könnyű a döntés
Olyan nem lesz, hogy mindenkinek, minden darab bejön. Sokan vagyunk, sokfélék, ezért mindent kell játszanunk. Népszínház vagyunk, fontos a műfaji sokszínűség. Ezt Besenczi Árpád, a Hevesi Sándor Színház igazgatója fogalmazta meg a Színházbarátok Köre legutóbbi találkozóján.
népies
40 év citeraszó
A Válicka patak Válickapusztán (Pusztaszentlászló) ered, s keletkezése a legenda szerint honfoglalás kori. A róla elnevezett botfai citerazenekar, mely lassan ismertebb, mint a kétágú patak, viszont pontosan 40 éves.

életmódi
Nincs egészség helyes táplálkozás nélkül
Kövérnek számítunk-e, vagy soványnak, mennyi az ideális testsúly, amit eszünk, egészséges-e, honnan tudjuk, egyáltalán mit lehet enni, kell-e vitaminokat szednünk – kérdések, melyekre nehéz megfelelő válaszokat találni az internetes étrendtanácsok útvesztőjében.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Teljesítménytúrák (5), Pszichológia (44), Lotus Retro (1), autóvezetés (2), Emkéktábla (3), hőszivattyús rendszer (2), Tiéd a Város Egyesület (14), Keleti vízbázis (4), Dr. Rashed Aref osztályvezető főorvos (3), Zivatar (1), Őrség (3), Markó Tamás gitáros (1), Év vendéglátóhelye (9), C1 Rendezvényközpont (1), Ungvári Csaba üzemeltetési vezérigazgató-helyettes (1), Nemes Norbert (122), Magyar Olajipari Múzeum (4), OltóNap (1), Tánc (63), Zalacséb (2)