2024.04.19., péntek - EmmaZalaegerszeg időjárása

Balaicz Zoltán polgármester

Parkoló- és útfelújítás
köztér

Parkoló- és útfelújítás

Az év végére készült el a Köztársaság utca 85. szám alatti tízemeletes nyugati oldali közlekedőútjának és parkolójának rekonstrukciója. A beruházásra 26,5 millió forintot fordított Zalaegerszeg önkormányzata.
Trianon elválasztott, mégis összetartozunk
egyszervolt

Trianon elválasztott, mégis összetartozunk

A Trianon 100 Összetartoztunk – Összetartozunk című országos vándorkiállítás hatodik állomására, Zalaegerszegre érkezett. A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány megbízásából elindított tárlat a 1920-as békediktátum következményeit és az államiság megőrzése érdekében tett erőfeszítéseket mutatja be. A városi sportcsarnok előtt tekinthető meg január 18-ig minden nap 10 és 18 óra között.
Átadások és új beruházások
közélet

Átadások és új beruházások

Zalaegerszeg a 2022-es esztendőt az elkészült fejlesztések átadása, valamint újabb jelentős beruházások megkezdése évének tekintheti, hangzott el egyebek között a hagyományos évindító sajtótájékoztatón, amelyen Vigh László, a térség országgyűlési képviselője, miniszteri biztos, dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke és Balaicz Zoltán, a zalai megyeszékhely polgármestere tartott a Megyeházán.
Városi uszoda, közösségi közlekedés
közélet

Városi uszoda, közösségi közlekedés

Az idei év utolsó testületi ülésén a két legfontosabb téma a városi uszoda helyzete és a közösségi közlekedés jövője. A részletekről a már szokásos Zeginfó keretében számolt be Balaicz Zoltán polgármester.
Emlékezni a múltra, hinni a közösség erejében
közélet

Emlékezni a múltra, hinni a közösség erejében

Szoboravatással és a Zalaegerszegért díjak átadásával zárult a 600. évfordulóra rendezett, egész éven át tartó ünnepségsorozat. Mint arról már többször beszámoltunk Zalaegerszeg idén emlékezett meg arról a jeles dátumról, hogy 1421-ben egy királyi oklevél először említette a települést mezővárosként.
Az összefogás és a közös munka eredménye
közélet

Az összefogás és a közös munka eredménye

Zalaegerszeg gazdaságfejlesztésében elért sikeréről, a városfejlesztés, a kulturális és sportszféra eredményeiről, a koronavírus okozta helyzetről és az összefogás fontosságáról beszélt évértékelőjében Balaicz Zoltán polgármester. A tájékoztató keretében levetítették azt a néhány perces animációs filmet is, amely az egykori egerszegi vár 17. századi látványát eleveníti fel és a település első, városként említésének 600. évfordulója alkalmából készült.
Bokrétaünnep az AVL kutatóközpontjában
gazdaság

Bokrétaünnep az AVL kutatóközpontjában

Bokrétaünnepet tartottak az AVL Hungary új, zalaegerszegi kutatóközpontjában. A világ egyik legnagyobb független, grazi székhelyű járműipari-fejlesztő vállalata már ötszáz mérnököt foglalkoztat Magyarországon, és a zalaegerszegi tesztpálya közös működtetésében is részt vesz.

Járványügyi hírek: emelkedik vírus koncentráció a szennyvízben

Új járványügyi hírekkel jelentkezett Facebook oldalán Balaicz Zoltán polgármester. A bejegyzés legfontosabb elemeit az alábbiakban közüljük.
Marosvásárhely és Zalaegerszeg 25 éve testvérvárosok
közélet

Marosvásárhely és Zalaegerszeg 25 éve testvérvárosok

Marosvásárhely és Zalaegerszeg testvérvárosi kapcsolatának 25 éves jubileumát ünnepelte a zalai megyeszékhely önkormányzatának dísztermében, amelyen a két település között negyed évszázada létrejött hivatalos együttműködést szándéknyilatkozat aláírásával erősítették meg.
Parkoló épül a Pais Dezső utcában
köztér

Parkoló épül a Pais Dezső utcában

A Pais Dezső utcában 19 férőhelyes parkoló építését kezdték meg, amelyre bruttó 19 millió forintos kormányzati támogatást fordít Zalaegerszeg önkormányzata a Kovács Károly Városépítő Programból. A landorhegyi városrész parkolóhelyeit bővítendően további 21 épül meg a szomszédos Madách utcában jövőre.
Zöld fejlesztés a szennyvíztisztító telepen
zöld

Zöld fejlesztés a szennyvíztisztító telepen

A zalaegerszegi szennyvíztisztító telepen hőszivattyús energetikai korszerűsítés kezdődött meg a Modern Városok Program keretében. A város önkormányzata bruttó 268 millió forintos beruházásában megvalósuló fejlesztés azt szolgálja, hogy 2024-re teljesen önfenntartó legyen a megyeszékhely és agglomerációját ellátó szennyvíztisztító telep.
Modern könyvtár és szellemi műhely
kultúra

Modern könyvtár és szellemi műhely

Negyven éves a József Attila Városi Tagkönyvtár, és vele együtt természetesen a Keresztury Dezső VMK („leánykori nevén Városi Művelődési Központ) is. A két intézmény 1981 őszén ugyanabban a landorhegyi épületben kapott helyet.
Fiatalok a zöldebb környezetért
zöld

Fiatalok a zöldebb környezetért

A Landorhegyi 20–22. számú társasházak zöldövezetében, valamint a Kodály-parkban 15 új fát ültettek el a Zalaegerszegi Fiatalok Egyesülete és a településrészi önkormányzat jóvoltából. A munkában lapátot, gereblyét kézbe fogva a Csány László Szakgimnázium diákjai is részt vettek.
Kívül-belül megújul a bazitai templom
köztér

Kívül-belül megújul a bazitai templom

Állványok veszik körül az Avilai Szent Teréz templomot Zalaegerszeg bazitai városrészében, melynek külső és belső felújítása mintegy 15 millió forintból valósul meg. A rekonstrukciót leginkább a falak vizesedése indokolta, amelynek dréncsövek beépítésével és páraáteresztő vakolat felvitelével kívánnak gátat vetni.
Közművesítettek, körforgalmakat hoztak létre
gazdaság

Közművesítettek, körforgalmakat hoztak létre

Befejeződött az északi ipari park fejlesztése, amelyre 2,2 milliárd forintot fordított a TOP-programból Zalaegerszeg önkormányzata. A gazdaságélénkítő projektben a járműipari tesztpálya előtt fekvő 265 hektáros területet közművesítették, és körforgalmi csomópontokkal látták el. A 76-os főúttól délre eső ipari parkban közművesített ipari telkeket alakítottak ki 7 hektáron.
Járdafelújítás az Arany János utcában
köztér

Járdafelújítás az Arany János utcában

Az Arany János utcában befejeződött a szeptemberben megkezdett járdafelújítás, ami a 19. és a 69. szám alatti társasházak között 270 métert, míg a 65. és a 67. szám melletti bekötőszakaszokkal együtt 50 métert érintett. A rekonstrukcióra Zalaegerszeg városa összesen 14,9 millió forintot fordított saját költségvetéséből.
Ahol jó tanulni és tanítani
zsibongó

Ahol jó tanulni és tanítani

Háromszintes új épülettel gazdagodott a zalaegerszegi Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, amit a fenntartó Notre Dame Női Tanító- és Kanonokrend és az intézmény saját forrásból, 450 millió forintból finanszírozott. Ismét egy olyan szép épület jött létre, ahol a diákok, tanárok egyaránt jól érzik magukat, ahol nemcsak jó tanulni, de jó tanítani is.
Megújul a református templom
köztér

Megújul a református templom

A zalaegerszegi református templomnál megkezdődött az állványozás, amelynek tetőszerkezete 59 millió forintból újulhat meg 2022-re. Szeghalmy Bálint tervei alapján erdélyi stílusban felépített templomot 1942-ben avatták fel, így jövőre 80 éves lesz.
Szebb és gazdaságosabb lesz
zsibongó

Szebb és gazdaságosabb lesz

Megkezdődött az Eötvös József Általános Iskola felújítása. A 480 millió forintos beruházás során szigetelik az épületet és kicserélik az összes homlokzati nyílászárót. Amellett, hogy méltó külsőt kap az oktatási intézmény, gazdaságosabbá is válik az üzemeltetés szempontjából.
Közös akarat eredménye
civil

Közös akarat eredménye

Átadták a felújított fizioterápiás medencét a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban, amelynek rekonstrukcióját széles körű társadalmi összefogás tette lehetővé. Az ünnepségen vízi gyógytornát mutattak be, amelyre egy beteg kivitelével a fizioterápiás osztály szakemberei vállalkoztak.
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK