jubileum

interjú
Beruházások éve Egerváron
Egerváron a beruházásokat tekintve mozgalmasra sikeredett a 2020-as esztendő, melyek közül kiemelkedik az Egervári László Általános Iskola teljes körű felújítása. A település idén egy jelentős évfordulót is ünnepelt, a Szent Katalin plébániatemplom 525 éves fennállását, melynek létesítése az iskola névadójához fűződik. Az idei év történéseiről Gyerkó Gábor polgármestert kérdeztük.

oktató
Kötetben a Zrínyi-gimnázium múltja
Idén 125 esztendős a Zrínyi Miklós Gimnázium. Az iskola számos eseménnyel készült a jubileumi évfordulóra, ám a koronavírus-járvány átírta a forgatókönyvet. A jeles alkalomra még korábban elkészült Emlékkönyv (1895-2020) sajtóbemutatóját is csak a napokban rendezhették meg.

oktató
Zrínyisnek lenni védjegy
Megannyi múltbéli siker, örömteli pillanat, értékes relikvia és jövőbe tekintő arc a tablókról. Impozáns iskolatörténeti kiállítással emlékezik a Zrínyi Miklós Gimnázium fennállásának 125. évfordulójára.

civil
Húszéves a Lokálpatrióta Klub
Huszadik születésnapját ünnepelte a Lokálpatrióta Klub. A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban rendezett eseményen sok olyan közismert személyiség vett részt, akik korábban vendégei, előadói voltak a szervezet estjeinek.

zsibongó
65 éves a város legrégebbi óvodája
A Radnóti Úti Óvoda hatvanöt éves fennállását ünnepelték az intézmény egykori és jelenlegi ovisai, vezetői valamint óvodapedagógusai, november 22-én. Zalaegerszeg másodikként alapított óvodája 1954-ben kezdte meg működését a páterdombi városrészben.

oktató
Zrínyi-tabló és dizájn-tárgyak
Megújult a Zrínyi Miklós Gimnázium Zrínyi-tablója. Az iskola idén ünnepli fennállásnak 125. évfordulóját, ennek apropóján modernizálták a névadó életét és munkásságát megörökítő tablót, mely a földszinti folyosón található.

kortárs
Idő koptatta anyag Rómából
Teljes is, meg töredékes is. Talán ez a két legtalálóbb szó Budaházi Tibor festőművész Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben nyílt tárlatának rövid jellemzésére.

kultúra
50 éves az Olajipari Múzeum
Több programelemből álló, nagyszabású rendezvénnyel ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum (MOGIM). Az eseményen volt és jelenlegi kollégák, családtagok, a társintézmények képviselői, valamint közéleti személyiségek vettek részt.

köztér
Két torony, kaszinó, díszterem
125 évvel ezelőtt, vagyis 1894-ben épült fel az Arany Bárány Szálló jelenleg is látható épülete. Az évforduló kapcsán partneri találkozót szerveztek a szálloda egykori – ma Télikertként ismert – díszteremben. A vendégeket Varga Csaba igazgató, és Simonné Mester Ildikó szállodavezető fogadta.
oktató
15 éves keszthelyi Ranolder-iskola
Az elhívatott és tapasztalt pedagógusok munkáját, a kis létszámú osztályokat, a szeretetteljes légkört, a keresztény értékrend képviseletét, a hagyománytisztelet fontosságát, az értékteremtést és az elfogadó szeretetre épülő közösségteremtést, az iskola korábbi és jelenlegi dolgozóit egy kisfilm mutatta be a keszthelyi Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola újra alapításának 15 éves jubileuma alkalmából rendezett díszünnepségen a Balaton Színházban.

oktató
Indul a vívócsarnok építése a Mindszentyben
1929. október 6-án szentelték meg a kápolnát és indult el az oktatás a Notre Dame Női Kanonok- és Tanítórend által alapított és működtetett zalaegerszegi tanítóképzőben, ami ma Mindszenty József nevét viseli. A rend 90 évvel ezelőtti letelepedését ünnepelték ma az általános iskolában és gimnáziumban. A kápolnában tartott rendezvényen megáldották az időkapszulát a torna- és vívócsarnok megkezdett beruházása okán.
oktató
65 éves a Báthory-iskola
Jeles jubileumot ünnepeltek egy hetes rendezvénysorozattal a Báthory Szakgimnázium és Szakközépiskolában. 1954-ben saját iskolaépület és saját tanári kar nélkül kezdték a munkát Kereskedelmi Tanulóiskola néven. Mára több országos és helyi kitüntetést kiérdemelt, a diákok, szülők és a szakma által elismert számos képzési ágazattal rendelkező intézménnyé lettek. 65 év történetét, fejlesztéseit, sikereit felsorolni e cikk kevés, szemezgetésre van csak mód.

kortárs
A fazekas hagyományokat követi, de máshogy formál
Egy nappal a nemzeti ünnep után született, most pedig épp március 15-e előtt egy nappal nyílt jubileumi kiállítása a Városi Hangverseny és Kiállítóteremben. Vizsgamunkája 1958-ban egy (mézeskalács?) huszár volt (aki inkább mégiscsak Háry János), munkásságát pedig többek között Kossuth-díjjal is jutalmazták.

interjú
Lenti lendületes fejlesztésben
Idén ünneplik Lenti várossá nyilvánításának 40. évfordulóját. A város gazdasági életében jelentős visszaesést okozott a rendszerváltás időszakában a laktanya bezárása, illetve az olajipar fokozatos megszűnése. Mostanság az üdülőhely és a kistérség számára a legfontosabb bevételi forrást egyre nagyobb mértékben az idegenforgalom jelenti. A szlovén, osztrák és horvát határ közelsége komoly gazdasági lehetőségeket rejt: a határok jelképessé válása nyomán megélénkült a kereskedelmi és turisztikai tevékenység a térségben.

gazdaság
A beszállítókra fókuszálva
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte a Magyar Járműalkatrész-gyártók Országos Szövetsége (Majosz) a zalaegerszegi ZalaZONE Járműipari Tesztpálya új fogadóépületében. A 4:PONT:0 című konferencián együttműködési megállapodást írt alá dr. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, valamint dr. Nyírő József, a Majosz elnöke.

egyszervolt
Katonai emlékek hat évtized távlatából
Az egykori 8. zalaegerszegi gépesített lövészhadosztály megalakításának 60. évfordulója alkalmából tartott megemlékezést és baráti találkozót a Zalaegerszegi Honvédklub, melyen részt vett Korom Ferenc altábornagy, idén májusban kinevezett Honvéd Vezérkar főnök.

közélet
Szülinapi alapkőletétel a falumúzeumban
A Göcseji Falumúzeum ötven évvel ezelőtti átadásáról emlékeztek meg augusztus 20-án, és a jubileum alkalmából letették a beruházás alapkövét.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara Zala Megyei Szervezete (1), FirstMed Klinika (1), Mézeskalács (3), Boncodfölde (4), iLex Díj (1), vándorkiállítás (3), Nemzetközi méhész konferencia (1), Landorhegyi Általános Iskola, Sportiskola (6), Navracsics Tibor kormánybiztos (4), Nevelőszülői hálózat (1), Telephely-fejlesztés (2), Gelse (5), Minigolf-kupa (3), Buda Folk Band (1), Országos Farsangi Fánkfesztivál (2), énekes madarak (3), Szepes Mária (1), Magyar Vöröskereszt zalaegerszegi szervezete (3), Malenka DIY home (2), NB III-ba jutás (1)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)