Modern Városok Program
![Elrajtolt az uszodaépítés Elrajtolt az uszodaépítés](/img/2216_4626_uszoda_alapko_1a.jpg)
sport
Elrajtolt az uszodaépítés
Felállhatunk végre a képzeletbeli startkőre – fogalmazott az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára a Modern városok program keretében megvalósuló új zalaegerszegi fedett uszoda, tanuszoda és városi strand ünnepélyes alapkőletételén. A kinti medence bontásával megkezdődött a 9,5 milliárd forintos költségvetési forrással támogatott beruházás a zalai megyeszékhelyen, ami 2021 októberére fejeződik be.
![2019 az építkezések éve 2019 az építkezések éve](/img/2216_4542_evindito_sajtaj2.jpg)
közélet
2019 az építkezések éve
Idén több száz milliárd forint értékben valósulnak meg, illetve indulnak el beruházások Zalaegerszegen és Zala megyében. A megyeszékhelyt érintően január végére elkészül a zöld épület felújítása a kórházban, és elindulhat a duális képzőközpont, valamint az új uszoda építése, hangzott el többek között a megye és a város vezetőinek közös évindító sajtótájékoztatóján.
![Az összefogás sikerre vezet Az összefogás sikerre vezet](/img/2216_8791_tesztpalya_fogadoepulet1.jpg)
interjú
Az összefogás sikerre vezet
A négy évvel ezelőtt útnak indított gazdaságfejlesztési program sikeresnek bizonyult, amit az újonnan alapított, illetve folyamatosan bővülő cégek, és a 4000 új munkahely létesülése is jól mutat. A fejlődés ugyanakkor további lépésekre sarkallja Zalaegerszeg város vezetőit, akik számos további terv mielőbbi megvalósításán dolgoznak, derült ki a Balaicz Zoltán polgármesterrel készült interjúból.
![Nagykanizsa karácsonyra hangolva Nagykanizsa karácsonyra hangolva](/img/2216_7961_kanizsa_foter.jpg)
interjú
Nagykanizsa karácsonyra hangolva
Ünnepi díszbe öltözött az Erzsébet tér Nagykanizsán, ahol műjégpálya, pónilovagolás és élő Betlehem várja a legkisebbeket, míg a szülők és nagyszülők egy pohár forró tea vagy forralt bor mellett hallgathatják az adventi forgatag fellépőit. Milyen évet zár a dél-zalai város, és mit hoz számára a következő esztendő; Dénes Sándor polgármesterrel beszélgettünk.
![Gyalogos aluljáró és vadátjáró is létesül Gyalogos aluljáró és vadátjáró is létesül](/img/2216_3821_m76_zegfelol_4a.jpg)
gazdaság
Gyalogos aluljáró és vadátjáró is létesül
Gyalogos aluljárót valamint vadátjárót és a mezőgazdasági területek megközelítését lehetővé tevő utat is létesítenek az M76-os gyorsforgalmi út Zalaegerszeg és Alsónemesapáti között épülő 1,5 kilométeres szakaszán. A zalai megyeszékhelyt az M7-es autópályával összekötő új autóút a Modern városok program keretében épül meg.
![Április 27-28-29-én Nagykanizsa város napja Április 27-28-29-én Nagykanizsa város napja](/img/2216_4488_nagykanizsa_parnacsata.jpg)
köztér
Április 27-28-29-én Nagykanizsa város napja
Önfeledt vidámság, jókedv, gyermekkacaj – párnacsata az Erzsébet téren az elmúlt évi városnapi ünnepségen Nagykanizsán, ahol idén is hasonló jókedvre számítanak, április 27-28-29-én. Nagykanizsa patinás főtere 1898-ban – Erzsébet királynéról – kapta nevét, majd vált közel száz évvel később e nívós esemény helyszínéül 1994-ben. Így idén huszonnegyedik alkalommal számít a nagyérdemű érdeklődésére.
![Új elemek a Modern városok programban Új elemek a Modern városok programban](/img/2216_6573_szinhaz.jpg)
gazdaság
Új elemek a Modern városok programban
Több beruházással, köztük a Hevesi Sándor Színház rekonstrukciójával bővül Zalaegerszeg Modern városok programja, mellyel kapcsolatban a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszterrel tanácskoztak a városvezetők a Díszteremben.
![Első osztályú műemléke a városnak Első osztályú műemléke a városnak](/img/2215_4937_plebania_1.jpg)
köztér
Első osztályú műemléke a városnak
Megújult a belváros egyik emblematikus épülete, a Mária Magdolna Plébániahivatal. A részletről Vigh László országgyűlési képviselő, Balaicz Zoltán polgármester és Stróber László apátplébános számolt be a helyszínen sajtó képviselőinek.
![Épülhet a versenyuszoda, és a sport- és rendezvénycsarnok Nagykanizsán Épülhet a versenyuszoda, és a sport- és rendezvénycsarnok Nagykanizsán](/img/2216_5524_kanizsa_sportcsarnok_net.jpg)
közélet
Épülhet a versenyuszoda, és a sport- és rendezvénycsarnok Nagykanizsán
December 28-i határozatában támogatta a Magyar Kormány a nagykanizsai sportberuházásokat. Így a versenyuszoda építésére 6 milliárd 200 millió forintot, a sport- és rendezvénycsarnok létrehozására pedig 8 milliárd 800 millió forintot fordíthat a megyei jogú város a Modern Városok Program keretében.
![Zalaegerszeg: továbbra is lendületben Zalaegerszeg: továbbra is lendületben](/img/2216_8107_zeg_latkep.jpg)
interjú
Zalaegerszeg: továbbra is lendületben
Új óvoda épült, oktatási, szociális intézmények, orvosi rendelők korszerűsödtek, és számtalan munkahelyteremtő beruházás létesült a lassan mögöttünk hagyott esztendőben: az idei és a 2018-ra áthúzódó fejlesztések nyomán legalább 800 új állással számolhat a város, derült ki Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere szavaiból, akit az idei év összegzésre kértünk.
![Jövőt építve Nagykanizsán Jövőt építve Nagykanizsán](/img/2216_6401_nagykanizsa_1.jpg)
interjú
Jövőt építve Nagykanizsán
Karácsonyi díszben pompázik Nagykanizsa főtere, ahol új attrakcióként mézeskalács templom díszeleg védve a téli hidegtől Erzsébet királyné szobrát. A zenepavilonban az adventi koszorún már meggyújtották az első három gyertyát. Nagykanizsa számára a 2017-es esztendő a felkészülés izgalmával telt el, hiszen 2018-ban elkezdődhetnek azok a nagyszabású fejlesztések, melyek új távlatokat nyitnak a dél-zalai város életében.
![Új köntöst kap a plébánia Új köntöst kap a plébánia](/img/2216_7945_plebania_felujit2.jpg)
köztér
Új köntöst kap a plébánia
Padányi Bíró Márton veszprémi püspök kezdeményezésére, 1763-ra megépített Mária Magdolna Plébánia épületén megkezdődtek a külső felújítási munkálatok a Mindszenty-program keretében. A beruházás részleteiről a helyszínen tartottak sajtótájékoztatót Zalaegerszegen.
![Ősszel indulhat az alsóerdei fejlesztés Ősszel indulhat az alsóerdei fejlesztés](/img/2215_4523_alsoerdo_2.jpg)
köztér
Ősszel indulhat az alsóerdei fejlesztés
A napokban megjelent a kormányrendelet a zalaegerszegi Alsóerdő fejlesztéséhez szükséges állami támogatás biztosításáról. Mint ismert, a Modern Városok Program keretében sport- és rekreációs központ létesül a volt napközis tábor területén és környékén, valamint a TV-toronynál.
![Jubileumi év beruházások indulásával Jubileumi év beruházások indulásával](/img/2216_7727_zeg770.jpg)
közélet
Jubileumi év beruházások indulásával
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos évnyitó beszélgetésre invitálta a sajtó munkatársait Zalaegerszegen, melyen a kormányhivatal, a megyei kórház, a megyei önkormányzat, a színház, valamint a megyeszékhely önkormányzatának munkájáról, fejlesztési terveiről számoltak be az intézmények vezetői.
![2017 már az építkezés éve 2017 már az építkezés éve](/img/2216_9079_vigh_laszlo_formula.jpg)
közélet
2017 már az építkezés éve
Csak az ünnepnapokat tölti családja körében Vigh László országgyűlési képviselő, a járműipari tesztpálya fejlesztésével megbízott miniszteri biztos. Mint elmondja, teendői az év végéig kitartanak, nem sok ideje marad a pihenésre, ahogy sűrűnek ígérkezik számára a 2017-es esztendő is.
![Nagykanizsa a 21. században Nagykanizsa a 21. században](/img/2216_3482_kanizsa_ter3.jpg)
interjú
Nagykanizsa a 21. században
A Modern Városok Programja, valamint a TOP program által kínált fejlesztési lehetőségek új távlatokat nyitnak Nagykanizsa 21. századi életében. A dél-zalai város történelmének egy nagyszerű fejezete kezdődhet el az elkövetkező években, melynek sorai arról szólnak majd, hogy Nagykanizsa virágzó ipari, kereskedelmi és kulturális központjává vált térségének.
![Figyelem a nagyprojektekre és a város környezetére Figyelem a nagyprojektekre és a város környezetére](/img/2216_5874_zegvaros1.jpg)
interjú
Figyelem a nagyprojektekre és a város környezetére
A lakosság szempontjából leginkább szem előtt lévő tevékenység, a városüzemeltetés munkájának napi irányítása a feladata Gecse Péternek. Feladatköre Balaicz Zoltán polgármester általános helyetteseként teljes körű, így a közelmúltban első alkalommal vezetett le állampolgársági eskütételt.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Gyermek (111), Arany Bárány Hotel (20), Erdők hete (4), Kamara galéria - Hévíz (2), Pedagógus-béremelés (1), Óvodafejlesztés (8), Kondex Kupa (3), Csokonai Irodalmi Társaság (1), 2-es típusú cukorbetegség (2), kerámia- és gobelinkiállítás (2), Kocsis Gyula (13), Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (2), Rekordkísérlet (1), Gébárti tó és Strandfürdő (6), Metrans Csoport (2), Spirituális (20), zalaegerszegi LÉSZ Kft. (1), Lassú haladás (1), VADÁSA-TÓ (1), Farkas Ferenc szobrászművész (33)