TOP-program
pódium
Bűnmegelőző színházi játékok
Nem a színészkedés a lényeg, hanem hogy együtt gondolkodjanak egy bizonyos szituációról, problémás, sőt bűnügyi helyzetről. A TOP helyi identitás erősítését célzó pályázatának keretében egy évvel ezelőtt indult útjára az az „interaktív színházi játék” sorozat, mely bűnmegelőzési előadásokkal jelentkezik a helyi iskolákban.
köztér
Organikus pavilon szezonális kávézóval
Vendéglátó pavilon avatásával fejeződött be a Vizslapark rekonstrukciója. A belváros legnagyobb zöldfelületének fejlesztése 2017-ben indult, és több ütemben valósult meg.
közélet
Korszerű és méltó lett funkciójához
Zalaapátiban átadták a felújított Egészségházat, amely már külső megjelenésében is mutatja az épület funkcióját az utcafronti főbejárattal, az új nyílászárókkal és a fehérárnyalatú vakolattal. Korszerű egészségügyi intézmény képe jelenik meg átalakított belső helyiségeivel is, ahol új beltéri ajtókkal, világos falakkal, a burkolatok finom színvilágával és a modern várótermi bútorokkal igényes belső tereket hoztak létre.
köztér
Körforgalom és kerékpárút is épül
A járműosztályozós csomópont átépítésével körforgalmat alakítanak ki a Kispáli út és a 76-os főút kereszteződésében az Ipari területeket feltáró utak kialakítása Zalaegerszegen című TOP-projekt keretében. Az új közlekedési csomópont és a csatlakozó útmunkálatok várhatóan az év végére készülnek el.
egyszervolt
Vallásügyek a második világháború után
Az egyházak második világháború utáni helyzetéről, és az egyházüldözésekről szólt az a tudományos ülés, melyet a közelmúltban rendeztek meg a város dísztermében. „A diktatúrák határán – Egyházak Magyarországon 1944-1948 között” című konferencia egy TOP-projekt részeként valósult meg.
kultúra
Kinyitott a Göcseji Múzeum
A város napja alkalmából került sor a Göcseji Múzeum projektzáró eseményére, melynek keretében – a több éves felújítási munkákat követően – ismét megnyitotta kapuit az intézmény. Ezentúl négy állandó kiállítás, valamint egy időszaki kiállítóterem várja a látogatókat.
köztér
A belvárostól az Ola utcáig
Kerékpáros jelzőlámpákkal, útburkolati jelzésekkel és átvezetésekkel készült el a Kazinczy teret, a Rákóczi utcát és az Ola utcát érintő, 2,8 kilométer hosszúságú hivatásforgalmi kerékpárút, amit a TOP-program keretében bruttó 182 millió forintból létesített Zalaegerszeg önkormányzata.
köztér
Több attrakció ingyenes
Számos attrakciója ingyen vehető igénybe a zalaegerszegi Alsóerdei Sport- és Élményparknak, amely április 22-én nyílt meg a nagyközönség előtt. Létesítése egy több fejlesztésből álló projekt keretében valósult meg 1,2 milliárd forintból, amelyről projektzáró sajtótájékoztatót tartottak ma.
kultúra
Hagyomány és innováció
Hamarosan befejeződik a Göcseji Múzeum teljes felújítása és az új kiállítóterek elrendezése. Az intézmény dolgozói néhány hónapja már visszaköltözhettek az épületbe, melynek műszaki átadására a napokban került sor.
közélet
Zalaszentivánig kerékpározhatunk
A jövőben a zalaegerszegi Mindszenty térről egészen Zalaszentivánig eljuthatunk kétkeréken, hiszen a nyár folyamán egy újabb szakasszal bővül a városi és városkörnyéki kerékpárúthálózat.
közélet
Városképek, tájképek
Lezárult az a helyismereti fotópályázat, melyet a „Helyi identitás és kohézió erősítésének megteremtése Zalaegerszegen” című TOP projekt keretében hirdettek meg a közelmúltban. A beérkezett pályaművekből kiállítás is nyílt a Keresztury VMK Gönczi Galériájában.
közélet
Új utak az alsóerdei szabadidőpark környékén
Az alsóerdei beruházás részeként az elmúlt hónapokban sor került a közlekedési kapcsolatok kiépítésére az egykori napközis tábor környezetében. Az eredményekről Gecse Péter alpolgármester tájékoztatta a sajtót.
gazdaság
Közművesítettek, körforgalmakat hoztak létre
Befejeződött az északi ipari park fejlesztése, amelyre 2,2 milliárd forintot fordított a TOP-programból Zalaegerszeg önkormányzata. A gazdaságélénkítő projektben a járműipari tesztpálya előtt fekvő 265 hektáros területet közművesítették, és körforgalmi csomópontokkal látták el. A 76-os főúttól délre eső ipari parkban közművesített ipari telkeket alakítottak ki 7 hektáron.
köztér
Kerkabarabás pályázati sikerei
Vigh László országgyűlési képviselő, Pácsonyi Imre a megyegyűlés alelnöke, Hácskóné Kovács Tímea jegyző, Simon Ferenc a jegyzőség pénzügyese, Fólika Imola, a kivitelező cég képviselője és Molnár Árpád plébános is tiszteletét tette azon a kerkabarabási avatóünnepségen, amelyen a felújított ravatalozót adták át.
köztér
Fényfestés a Kvártélyházban
„Látványos Napok a Kvártélyházban” címmel szervezett fesztivált péntek és szombat este a Kvártélyház Szabadtéri Színház Kft. Mindkét nap sötétedés után várták az érdeklődőket látványos fényjátékkal, fényfestéssel a nyári színház udvarán, sőt a TV-toronynál is.
életmódi
Trükkök az egészségért
„Trükkök az egészségért” címmel kineziológiáról szóló előadást hallgathattak meg a Keresztury VMK-ban az érdeklődők. A program a TOP helyi identitás és kohézió erősítésének megteremtése pályázatának keretében, az önkormányzat és a házigazda intézmény összefogásával valósult meg.
köztér
Két keréken munkába
A hivatásforgalmat szolgálja a Kosztolányi utcától déli irányban megépült 3,6 kilométer hosszúságú kerékpárút, amely a Zrínyi és a Posta út mellett vezet Zalaegerszeg közigazgatási határáig, érintve több céget, közte a Flex-et és az ADA-t. A beruházást 257 millió forintos ráfordítással a TOP-programból valósította meg a zalai megyeszékhely önkormányzata.
közélet
Alsóerdei szabadidőpark: a családok oázisa lesz
Látványos szakaszába lépett az Alsóerdei Sport és Rekreációs Központ kialakítása. A részben a TOP-program, részben pedig a Modern Városok Program által támogatott beruházás aktuális állapotáról a helyszínen tartottak sajtótájékoztatót.
zöld
Palló a mocsár felett
A Gébárti-tó és környékének rekreációs megújítását szolgáló TOP-projekt részeként egy újabb tóparti szakasz szépült meg az elmúlt hetekben. Akik mostanában járnak a kemping melletti területen, már számos újdonsággal találkozhatnak. A közelmúltban megtörtént a szóban forgó „északi sétány” műszaki átadása is.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
dr. Koczka Csaba hivatalvezető (2), Teublné Fitos Magdolna elnök (1), Öreg-hegy (2), Mackófutam(1), Móricz Művelődési Központ,Zalaegerszeg (12), Családi nap (24), Filharmónia (16), Gardrób mustra (1), R-go (2), Élelmiszeripari stratégia (3), Nagykanizsai Szunyog horgász egyesület (1), Navracsics Tibor kormánybiztos (2), VOLT Fesztivál (1), Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (1), Kallosd Kerektemplom (2), deepWORK (2), Vajda János Gimnázium (2), Soós Zoltán BV-pártfogó (1), Elekes István polgármester (2), handling pálya (1)