Vezető hírek
köztér
Napkorona fesztivál a napos településen
Napraforgó alakú napelemtelep, napelemmel működő kandeláberek, napkollektorok a hivatal tetején – mindez Nagypáliaban, ahol a betérőt szépen ápolt környezetben a megújuló energiák tere fogadja. Nem véletlen, hogy az augusztus 4-6. között megrendezendő fesztivál is a napkorona nevet viseli, mely hőlégballon-találkozónak is helyet ad.

kortárs
Emlék-képek a művésztelepen
Spontán művészi graffitizéssel vette kezdetét az idei GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep. Az immár 26. alkalommal megrendezésre kerülő nyári alkotótábor egyik résztvevője, Tarcisio Viriato (brazíliai festőművész) a Kézművesek Háza szomszédságában álló kistraktor garázsnak a falait használta „vászonként”.

közélet
Ügyfélcentrum nyílt a törvényszéken
Az ügyfelek gyors, szakszerű és kulturált kiszolgálásának érdekében ügyfélszolgálati iroda nyílt a Zalaegerszegi Törvényszéken. Az ügyfélkapuk mintájára kialakított Ügyfélcentrum személyes -és telefonos, valamint papíralapú – és elektronikus ügyintézésre egyaránt alkalmas.

pódium
Lovagias ügy a Kvártélyház színpadán
A Kvártélyház Szabadtéri Színház július 28-án, pénteken 20:30 órai kezdettel mutatja be a Lovagias ügy című zenés vígjátékot Tompagábor Kornél rendezésében.

kultúra
Fesztivál a szomszédban!
Augusztus 12-től 20-ig tart az Őrség legnagyobb kulturális rendezvénye, a Hétrétország köztivál. Müller Péter Sziámi AndFriends, Rendhagyó Prímástalálkozó, Ripoff Raskolnikov, Tóth Viktor Aura Trió - lássuk az ízelítőt a programok közül

gazdaság
Palkovics: a jövő nyáron kezd üzemelni a zalaegerszegi tesztpálya
Jövő nyártól már használhatják az autógyártók a zalaegerszegi járműipari tesztpálya első ütemeként elkészülő kör alakú pályát, amelynek befejezéséhez a kormány a napokban 15 milliárd forintot biztosított - közölte a tesztpálya kormánybiztosa csütörtökön a helyszínen.
civil
Egerszeg búcsú a falumúzeumban
Mária Magdolna, a városunk védőszentje ünnepe alkalmából hagyományos búcsút tartottak Zalaegerszegen. A programok nagy része a Göcseji Falumúzeumban zajlott. Ünnepi istentiszteletre a Mária Magdolna templomban került sor, ahol a hívek először találkozhattak az új megyéspüspökkel. Illetve az olajipari múzeum is egyre inkább részesévé válik a programnak.

civil
Söjtör a kiegyezés jubileumára készül
2017 jelentős év Söjtör és nemkülönben egész hazánk számára, mivel idén ünnepeljük a magyar–osztrák kiegyezés 150. évfordulóját. A jubileumról való méltó megemlékezésre Deák Ferenc szülőfalujában is készülnek. Az idei év az önkormányzat kötelező és vállalt feladatait tekintve nem különbözik a többitől – minderről Könyves Gábor polgármestert kérdeztük.

zsibongó
Szolgáltató iskolában, odaadó figyelemmel
Tizedik tanítási évét zárta a 2016-17-es tanévvel a Suli Harmónia 2007 Gyermekeket Segítő Alapítvány. Az eltelt tíz év alatt bebizonyosodott az is, hogy életképes az alapítványi működtetés, az iskolákban a színvonalas oktatás mellett számos fejlesztő és szabadidős tevékenységet kínálnak a gyerekeknek.

gazdaság
A tagság aktivitására számítanak
A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara március végén tartotta meg tisztújító közgyűlését, melyhez kapcsolódóan a Zala megyei szervezet is megújította vezetőségét. Ennek kapcsán beszélgettünk az új zalai elnökség tagjaival a közelmúltban.

köztér
Rendezvénytérrel szépül Balatonmagyaród
Egy tetszetős faluközpont kialakításán dolgozik jelenleg Balatonmagyaród önkormányzata, az arra járók szemtanúi lehetnek egy fedett közösségi tér építésének a volt óvoda udvarán. A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban fekvő településen sorra újultak meg a közintézmények az elmúlt években, melyek összegzésére Kalász Mátyás polgármestert kértük.

gasztro
A kürtőskalács ünnepe Orbányosfán
Az Orbányosfai Faluszépítő Közhasznú Egyesület tagjai már több alkalommal sütöttek kürtőskalácsot más települések falunapjain, csak éppen otthon nem. A kürtőskalács-fesztivál ötlete ebből eredt, melyet valóra is váltottak az önkormányzattal együtt a július 22-i gasztro-kulturális eseményen, bemutatva jártasságukat a már hungarikumnak számító édesség sütésében.

sport
Lovas parádé fogathajtó versenyekkel
Kombinált akadályhajtó verseny, fogathajtás és autóvezetés polgármesterekkel, „C” kategóriás amatőr országos fogathajtó verseny – az elmúlt hétvégén tizedik alkalommal megrendezett Szentgyörgyvári Lovas Napok ezzel a programkínálattal várta a fogathajtókat valamint az érdeklődőket.

közélet
Jótékonysági nap az AquaCityben
Jótékonysági napot rendeznek augusztus 12-én a zalaegerszegi AquaCityben, melynek bevételét a megyei kórházban működő fizioterápiás osztály medencéjének felújítására, valamint a Zala Különleges Mentők részére ajánlják fel.

civil
Retro véradás sörrel, virslivel
Retro véradás címmel ismét meghirdette július 24. és 28. között véradó hetét a Zalaegerszegi Területi Vérellátó. Zala megyében a nyári időszak fokozottabb odafigyelést kíván meg a vérellátás tekintetében, mert az M7-esen és a Balaton-parton is megnő a turistaforgalom, melynek következtében a nagykanizsai és a keszthelyi kórház vérigénye is megnövekedik.
klasszik
Idén is Egerszeg Búcsú a skanzenben
Az Együtt Zalaegerszegért Egyesület szervezésében a Göcseji Falumúzeumban július 23-án mindenkit vár az Egerszeg Búcsú. A hagyományosan a város védőszentje, Mária Magdolna tiszteletére rendezett programsorozat idén is bőséges kínálattal várja a látogatókat.

gazdaság
A természet óvása érdekében szövetkeztek
A természet óvása, egymás tevékenységének jobb megismerése, valamint a vadkárviták megnyugtató rendezése érdekében stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Zala Megyei Vadászkamara és a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara Zala Megyei Szervezete a közelmúltban.

zsibongó
Telitöltött táborok a Balatoni Múzeumban
A Balatoni Múzeumot immár ötödik éve nem csupán gyűjteményeket bemutató intézményként, de a diákok körében rendkívül népszerű vakációs táborok helyszíneként is elismeri a szakma, a szülők és a gyerekek is – foglalta össze Németh Péter múzeumpedagógus, aki felelevenítette a kezdeteket.
civil
Egy tonnányi segítség a menhelyes állatoknak
Az állatbarátok összefogásának köszönhetően 500 kilogramm kutyatápot és ugyanekkora mennyiségű almot nyert a Bogáncs Állatmenhely egy nyereményakció kapcsán. A hivatalos átadásra július 13-án került sor.

népies
Ahogyan régen arattak
A novai Göcseji Aratónapok azon megyei rendezvények egyike, ami hosszú múltra tekinthet vissza. A kézi kaszás arató- és cséphadaró verseny 2018-ban jelentős jubileumhoz érkezik, ugyanis 30. alkalommal fogják megrendezni. Az elmúlt hét végén a 29. aratónap részesei lehettek a kis- és nagybandák, akik közül a zalabaksaiak egyetlen alkalmat sem hagytak ki.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Kerecsen Hagyományőrző és Kulturális Egyesület (6), Aromaterápia (4), Nőnapi ünnepség (17), Gála Társastáncklub (5), Komplex egészségállapot felmérés (1), Kapolcs (4), lovaglás (1), Autizmus (1), Graffiti (2), Georgikon Campus (8), Magyar Péter (2), Zorán (13), Kemenceépítés (1), Őrségi Nemzeti Park (52), Novák Ferenc polgármester (11), Gyenesdiás - Körforgalom, Kárpáti korzó (13), Molnár Gábor ügyvezető (8), Tablósorozat (1), Varnus Xavér orgonaművész (3), Gyenesdiás - Keszthelyi-hegység (16)