2018.04.23., hétfő - BélaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Fotóritkaságok a Don-kanyarból

2017. december 12. kedd, 16:50
Szerző: Pánczél Petra; Fotó: pP
A közelmúltban jelent meg az Utóvédként a Donnál című könyvsorozat harmadik kötete. Molnár András történész (MNL Zala Megyei Levéltára) és Szabó Péter hadtörténész (Hadtörténeti Intézet) közös munkája nem előzmények nélküli. Három évvel ezelőtt mutatták be a zalai 9. honvéd könnyű hadosztály 1942-43-as történetéről íródott kötet első két részét.

De, számos más kiadvány (több tanulmánykötet és képesalbum) is napvilágot látott már a két szerző jóvoltából. A cél, hogy a katonák korabeli dokumentumai (naplók, levelek, harctéri fotográfiák) alapján rekonstruálják a múlt eseményeit, szereplőit. Valamint, hogy a személyes tárgyak segítségével betekintést nyerhessenek azoknak a bakáknak a mindennapi életébe, akiket Zala vármegye területéről vezényeltek a Don-folyóhoz: az 1942-es bevonulástól kezdve, a harcokon át, egészen az 1943-as májusi hazatérésig.

Több ezer kép mesél a katonák életéről

Molnár András egy a levéltár birtokába került fotóalbummal

A Deák Ferenc Megyei és Városi könyvtárban rendezett kötetbemutatót követően Molnár Andrással, a Zala Megyei Levéltár igazgatójával beszélgettünk a Don-kutatás kapcsán előkerült fotográfiákról. A levéltárhoz került korabeli fényképek (eredeti albumok és digitális másolatok) száma ugyanis már több ezerre tehető, ami országos viszonylatban is ritkaságnak számít.

- Tulajdonképpen már 1991-ben megkezdtük az adatgyűjtést Szabó Péter kollégámmal. Akkor még veterán katonák segítségével is hozzájuthattunk értékes dokumentumokhoz. A gyűjtés eredményéből 1992-ben – a frissen felújított zalaegerszegi Díszteremben – nyílt egy vándorkiállítás, és még ugyanebben az évben megjelent az első kiadványunk, Frontnaplók a Don-kanyarból címmel.

- A kezdeti sikerek és lelkesedés ellenére mégis több évig szünetelt a kutatómunka.

- A munkánkat több tényező is nehezítette. Egyrészt a forráshiány, hiszen a kilencvenes években még nem lehetett gyorsan és viszonylag olcsón régi fotókat megmenteni az utókornak, mert a digitális technika nem volt ennyire elterjedt. Másrészt pedig a családokban még ott volt a félelem. Sokan nem mertek megnyílni, mert hosszú évtizedekig nem lehetett beszélni a doni eseményekről, áldozatokról. 1993-ban ezért abbahagytuk a munkát, ami majd csak 2010 után indult újra. A Don-kanyarban történteken kívül az erdélyi és a kárpátaljai bevonulás is fókuszba került. Sejtettük, hogy nagy tömegben lehetnek dokumentumok a leszármazottaknál, ezért elkezdtünk utánuk kutatni. Szerencsére Szabó Péter, a Hadtörténeti Intézet munkatársaként hozzáfért a katonai és személyi anyagokhoz, és ezen a nyomon el tudtunk indulni.

- Ha a zalai alakulatokhoz kötődő kutatásokat nézzük, hány család került fókuszba az elmúlt hatéves munka során?

- Országos szinten közel négyszáz. Nemcsak konkrétan zalai katonák leszármazottairól van szó, mert a zalai alakulatokban a helyi születésűeken kívül nyilván mások is harcoltak. A vizsgálat azokra a katonákra terjedt ki, akiket az 1942-ben létrejött 9. honvéd könnyű hadosztályba soroztak be. Az eddig megjelent kiadványaink is róluk szólnak.

- A dokumentumgyűjtemény jelentős hányadát korabeli, a harctéren készült fotográfiák teszik ki…

- Igen, több ezer fotóról van szó. Ezek jó része természetesen digitalizált formában került a levéltár birtokába. Érthető módon sok család nem akart megválni a személyes tárgyaitól. Viszont voltak olyanok is, akik komplett fotóalbumokat, vagy „szóló” képeket bocsátottak a rendelkezésünkre, mert azt gondolták, hogy nálunk méltó helyen lesznek a kordokumentumok. Ötszáz-hatszáz fotó már publikálásra került az eddig megjelent könyvekben. A közzé nem tett fényképekből pedig hamarosan egy internetes galéria készül, ami a levéltár honlapján elérhető lesz.

- Miről árulkodnak a fényképek, és milyen témák köré csoportosíthatók?

- Amatőr fotósok – vagyis maguk a katonák – készítették őket. Ennek ellenére nagyon jó minőségű és akár művészi értékkel bíró képek is vannak köztük. Sok közülük kiváló állapotban megmaradt, olyannyira, hogy jó minőségben nagyítani is lehetett őket. Ilyenek például Nyíry Zoltán főhadnagy fotói, amik Siófokról kerültek elő. Egyik felvétele a Zalai honvédek a Donnál című képesalbum borítóképe is lett. Ami a tematikát illeti: változatos a kollekció. Emlékképek, vagyis beállított fotók éppúgy vannak, mint életképek, vagy tájképek, de néprajzi értékű ritkaságok is találhatók. Megelevenedik a tábori élet: az étkezéstől, a fürdésen, testedzésen át akár a bunkerépítésig, vagy a téli visszavonulásig. Vannak vicces, „bohóckodós” képek, amik azt jelzik, hogy a katonák igyekeztek túlélni a viszontagságokat; a harcokat, a kemény telet. Az embertelen körülmények között is próbáltak néha szórakozni. Többen fotózták az orosz tájat, épületeket, az ott élő emberek hétköznapjait. Harcokat ritkán, bár néhány elvetemült fotós azért akadt, aki a kritikus napokon is megörökített egy-egy pillanatot.

Az újonnan megjelent kiadvány

- Szabadon lehetett fotózni?

- Akkor még igen. Érdekes, hogy míg a táborból küldött leveleket cenzúrázták, a fényképezésnél nem volt szankció. Nem foglalkoztak vele, hogy mi van a képeken. Bárkinél lehetet kamera. Persze nem mindenki engedhette meg magának. A hivatásos tisztekre, értelmiségiekre volt jellemzőbb, hogy rendelkeztek fényképezőgéppel.

- A katonák mindennapi életének megismerésén túl egy történész számára mi a képek legnagyobb tanulsága?

- Talán az, hogy a fotók segítségével arcot kaphattak a szereplők! Akiket addig csak a levelekből ismertünk, vagy olvastuk a naplófeljegyzéseiket, egyszer csak megelevenedtek. Rengeteg katonát sikerült beazonosítani. Sok fotó hátoldalán volt felirat, megnevezve a szereplőket, akik gyakran más képeken is feltűntek. Tulajdonképpen egyik kép segített beazonosítani a másikon lévő arcokat. Fontos az is, hogy a kilencvenes évekhez képest ma már kevesebb a félelem. A leszármazottak, családtagok sokkal nyitottabbak, közlékenyebbek. A személyes tárgyak így történeti tárgyakká válhattak, ami nagyban segíti a történészi munkát.

- A képek digitalizálása sem lehetett kis feladat…

- Türelemjáték volt, csakúgy, mint az egész kutatás. Egy-egy megjelent könyv mögött több éves munka áll. Sok mindenkinek kell köszönetet mondani, hogy mindez megvalósulhatott. A családoknak, akik rendelkezésünkre bocsátották a dokumentumokat, a kollégáknak, akik rengeteg adminisztrációs munkát végeztek a háttérben, a szponzoroknak és nem utolsó sorban Zóka Gyula fotográfusnak. Ő készítette a reprodukciókat és a digitális utómunkát. Unikális fotókat sikerült a technikának köszönhetően megmentenie. Ennyi év és ennyi megjelent kötet után (hat év alatt nyolc könyv jelent meg, ezekből hat kiadvány kifejezetten a zalai alakulatok 1942-43-as doni részvételéről szól) az is elmondható, hogy a témával kapcsolatban ilyen alapos kutatómunka nem zajlott országos szinten. Zala megye élen jár a korszak tárgyilagos feldolgozásában.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
CÍMKÉK