2024.05.07., kedd - GizellaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Ergo sum projekt
hanghatás

Ergo sum projekt

„Tehát vagyok”. Röviden ez a zenekar neve, és mottója. A projekt pedig a folyamatos alakulásra utal. A Hevesi Sándor Színház dolgozóiból alakult együttes vezetőjével, Baj László színművésszel beszélgettünk.
Négy verővel játszik
hanghatás

Négy verővel játszik

A kertvárosi templomban havi rendszerességű „Vasárnap esti muzsika” koncertsorozatban húsvétkor Takács Ferenc ütőhangszeres előadóművész lépett a közönség elé.
Japán gyermekkórus Keszthelyen
hanghatás

Japán gyermekkórus Keszthelyen

A keszthelyi japán-magyar alapítású Életfa Általános és Művészetoktatási Iskola vendége volt a napokban a szigetországi Little Singers gyermekkórus.
Népzenészből dobverőgyűjtő
hanghatás

Népzenészből dobverőgyűjtő

Még néhány koncertlátogatás, és félszáz dedikált dobverője lesz Pál Évának, aki évek óta gyűjti – vagyis a bulik után rendszeresen begyűjti – a számára kedves zenekarok ritmusszekciójának egyik legfontosabb eszközét. Ahogy meséli, nem telhetetlen; csak egy darabot kér, nem a teljes párt. A relikviákat egyelőre egy régi köcsögben tárolja.
Furmányosan áthangszerelt dalok
hanghatás

Furmányosan áthangszerelt dalok

HelloGramm néven új zenei formáció mutatkozik be a hétvégén Zalaegerszegen. A tagok persze nem ismeretlenek a helyi közönség előtt, mint ahogy a dalok jó része sem. Egyelőre ugyanis főleg feldolgozásokat játszanak; ám egészen új megközelítésben.
Balaton-parti fúvószene a zalai értékek rangján
hanghatás

Balaton-parti fúvószene a zalai értékek rangján

Az idén 25 éves fennállását ünneplő Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar eddigi számos elismerései sorába idén újabb került: az együttest a „Zalaikumok” közé vette fel a megye értéktár bizottsága. A kitüntetést a Nagykanizsán rendezett januári ünnepségen vette át Kiss Tamás alapító karnagy.
Jazz karácsony New Yorkból
hanghatás

Jazz karácsony New Yorkból

A new yorki karácsonyok hangulatát idézte meg – a nagy érdeklődésre való tekintettel kétszer is – csütörtök este az az amerikai-magyar alkalmi trió, akik klasszikus jazz-dalokból válogattak zalaegerszegi koncertjükre.
Népzene kreatívan a kisgyerekeknek
hanghatás

Népzene kreatívan a kisgyerekeknek

Hiánypótló kiadvány bemutatására került sor advent közepén a Deák Ferenc-könyvtárban. Laposa Julcsi Junior Príma Díjas népzenész „Népi hang-színek Tél” című kisgyerekeknek szóló, CD-mellékletes foglalkoztató füzetét ismertette a szerző. A programon számos közreműködő vett részt.
Lélek-kereső dalok Temesváron
hanghatás

Lélek-kereső dalok Temesváron

Lélekemelő versekkel és hozzájuk íródott zenékkel vendégeskedett október közepén Temesváron és környékén a Magyarucca zenekar. A zalaegerszegi együttes több műsorral – saját dalokból, illetve feldolgozásokból álló repertoárral – is rendelkezik. Ezúttal az „Innen és túl – Lélek-kereső versdalok” című produkcióval utaztak Erdélybe.
Zenei Lélekmadár
hanghatás

Zenei Lélekmadár

A zenei világnap (október 1.) kapcsán egy frissen alakult, vagy inkább újjászületett régi zenekart, a Lélekmadár együttest szeretnénk bemutatni. A három hölgy alkotta csapat a vokális zene és a zenében a női minőség megjelenítésének elkötelezettje. Repertoárjuk kiemelkedő szelete a hazánkban még mindig ritka, de egyre inkább kedvelt gospel.
Négy orgona, öt koncert
hanghatás

Négy orgona, öt koncert

Nemzetközi Orgonahétnek ad otthont Zalaegerszeg szeptember 22-29 között. A város négy orgonáján összesen öt koncertre kerül sor. A részletekről azon a sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők, melyen a Keresztury VMK – és a hozzá tartozó intézményegységek – őszi/téli programjait ismertették.
Egy ifjú jazzrajongó
hanghatás

Egy ifjú jazzrajongó

A mai ifjú korosztályból kevesek kedvence a jazz. Egy fiatal zalaegerszegi származású zenész, Sebestyén Patrik azonban kifejezetten rajongója, sőt quartettjével művelője is a műfajnak. A közelmúltban vendégfellépőként láthatta őket a közönség a Zalaegerszegi Városi Vegyeskar koncertjén.
Dr. Caligari zenével és animációval
hanghatás

Dr. Caligari zenével és animációval

Először csak egy kísérlet volt, hogy hogyan tud egy 1920-ban készült német némafilm és egy mai instrumentális zene „együttműködni”. 2009-ben Nadrai Róbert és Wettstein Tamás zenét írtak a Dr. Caligari című, ma már filmművészeti klasszikusnak számító misztikus thrillerhez, amit sokan a horrorfilmek ősének is tekintenek.
Évfordulós musical koncert
hanghatás

Évfordulós musical koncert

Nem szokványos évadzárót tartott a Zalaegerszegi Városi Vegyeskar. A megalakulásának 20. évfordulóját ünneplő Happy Singers Quartettel és más meghívott vendégekkel közös musical koncerttel álltak a közönség elé.
Operaturné és CD-gyűjtemény
hanghatás

Operaturné és CD-gyűjtemény

A 2017-es Magyar Opera Napja alkalmából a Magyar Állami Operaház egy egyedülálló CD-gyűjteményt jelentetett meg, ami a hazai operakultúra elmúlt kétszáz évének remekeit foglalja össze. Az impozáns kiadványt az intézmény az összes hazai városi könyvtárba és zenei intézetbe igyekszik eljuttatni a következő hónapokban.
Harminc év blues
hanghatás

Harminc év blues

Két évfordulót is ünnepel az Egerszeg Fesztiválon Kránitz Tóni, a Shabby Blues Band frontembere. Idén tavasszal éppen harminc éve zenél, hamarosan pedig 55 esztendős lesz.
Operaénekesnek érik a hangja
hanghatás

Operaénekesnek érik a hangja

Fiatal zalaegerszegi énekművész, aki a legkomolyabb zenei stílus felé vette az irányt. Amíg ehhez teljesen megérik a hangja, addig is hallatja azt, több esetben jótékony események kapcsán is. Farkas Alexandrával beszélgettünk.
Dupla CD és lemezbemutató buli
hanghatás

Dupla CD és lemezbemutató buli

Bocsáss meg címmel megjelent a Takáts Eszter és Zenekara formáció új, dupla CD-je. A pécsi születésű, ám általános- és középiskoláit Zalaegerszegen végző énekesnőnek a kislemezekkel és a remixekkel együtt ez már a 16. lemeze.
Háy come Beck a VMK-ban
hanghatás

Háy come Beck a VMK-ban

Első hallásra olyan, mintha azt mondanánk: Háy gyere vissza. És az nem világos, hogy honnan kéne visszatérnie. Leírva – Háy come Beck – már más a helyzet. Csak akkor meg hirtelen az nem világos, hogy a Háy jön a Beckhez, vagy fordítva. Meg egyáltalán; hogyan jönnek ők így egymáshoz?
Országos trombitaverseny Zalaegerszegen
hanghatás

Országos trombitaverseny Zalaegerszegen

Az alapfokú művészeti iskolákban tanuló diákok tantárgy pedagógia eredményeit mutatja be és a tehetségek felismerését célozza meg a 3 évente megrendezett Lubik Imre Országos Trombitaverseny. Jelenleg a XIV. döntő helyszíne Zalaegerszeg. A nyitányon a neves zsűri adott koncertet.
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK
1-20   21-40   41-60   61-80   81-100