Vezető hírek
közélet
Nagypáli közösségi napján
A népi tradíciók őrzésének jegyében szeptember utolsó előtti hétvégéjén rendezték meg Nagypáliban az évek óta hagyományosnak tartott szüreti felvonulást.
közélet
Hitet, erőt meríthetnek belőle
Szent Rafael ünnepe alkalmából tartottak szentmisét szeptember 29-én a zalaegerszegi megyei kórház kápolnájában. A betegek angyala emléknapján mutatkozott be hivatalosan Horváth István Sándor kórházlelkész, aki a mise zárásaként átadott négy lelki elsősegély doboz ötletgazdája.
közélet
Elismeréseket adtak át a megyei ünnepi közgyűlésen
Szombaton tartotta ünnepi ülését a Zala Megyei Közgyűlés, melyen jelen volt Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter. Az ünnepségen részt vevő vendégek között köszöntötték többek között dr. Vizi E. Szilveszter professzort, akadémikust, a MTA volt elnökét, Ekler Gergely és Cseresnyés Péter államtitkárokat, Vigh László országgyűlési képviselőt, miniszteri biztost, Rigó Csabát, a Gazdasági Versenyhivatal elnökét, dr. Sifter Rózsa kormánymegbízottat, valamint Balaicz Zoltánt és Balogh Lászlót Zalaegerszeg és Nagykanizsa polgármesterét.
közélet
Korszerűsítik a Ganz-technikumot
A védelmi ipari szakképzés infrastrukturális feltételeinek megteremtését szolgálja a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Ganz Ábrahám Technikumának több mint 6,5 milliárd forintból megvalósuló teljes korszerűsítése – jelentette be dr. Palkovics László az intézményben.
közélet
Balaicz Zoltán: Nem csak az én ünnepem
Néhány napja beszámoltunk arról, hogy az Év Polgármestere országos elismerést az idei évben Balaicz Zoltán Zalaegerszeg polgármestere vehette át. A díjhoz kapcsolódóan az Arany Bárány Télikertjében, sajtóreggeli keretében mondott köszönetet a polgármester mindazoknak, akik az elmúlt években, a jelenben és a következő években is segítették, segíteni fogják a munkáját.
közélet
Balaicz Zoltán az Év Polgármestere
Átadták az Év polgármestere, alpolgármestere és jegyzője díjakat pénteken, Szarvason a 26. Városi Polgármesterek Találkozóján. Az idei évben Balaicz Zoltán vehette át az Év Polgármestere elismerést Dukai Miklóstól, a Belügyminisztérium helyettes államtitkárától.
közélet
A zsidó újévet köszöntötték
A hagyományokhoz híven barhesszel, mézzel és almával ünnepelte a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség és a Béke–Shalom Baráti Társaság helyi szervezete a zsinagógai (idén az 5872.) újévet.
közélet
Erősítenék a hazai élelmiszeripart
Kilencven százalékban készen van a Helyi Termelői és Kézműves Piac – Göcseji Tudásközpont. A zalaegerszegi piac új létesítményének kialakítása két pályázatnak köszönhetően több ütemben zajlott az elmúlt hónapokban. A közelmúltban elkészült az épület 2. szintje és padlástere is. A szakemberek végeztek többek között az oromfal kialakításával, a tetőszerkezet lécezésével, a fóliázással és a liftakna megépítésével. A kézműves piac jelenlegi állapotát sajtóbejárás keretében tekintette meg a városvezetés.
közélet
Másokért emlékplakettet adtak át
A zsidó újév (Rós Hásána) közeledtével, a koronavírus járvány miatt egy év kihagyás után ismét sor került a Másokért emlékplakett átadására. A Zalaegerszegi Zsidó Hitközség és a Remény Támogatási Közalapítvány által adományozott elismerést ezúttal Árvai József kapta.
közélet
A család, a hit és a közösség védelmére
Magyarország kormánya büszkén vállalt feladatának érzi, hogy segítse a keresztény közösségek boldogulását, hangsúlyozta a Miniszterelnökség miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára a zalaegerszegi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébániatemplom bővítésének alapkőletételén.
közélet
Isten éltesse a 24 éves Zalakarost!
Zalakaros Város Napjait az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékünnepéhez kapcsolva tartották a Szőlő utcai Karos Korzón a gyógyüdülőhely közelmúltban felavatott rendezvény- és látogatóközpontjában.
közélet
Szent István ünnepén
Zalaegerszegen augusztus 20-án a hagyományokhoz híven a Jézus Szíve ferences plébániatemplomban emlékeztek meg az államalapító Szent István királyról. Hálaadó szentmisével vette kezdetét a magyar állam ezeréves folytonosságának ünnepe, amelyen megáldották és megszegték az új kenyeret.
közélet
Róla írt rockoperával is felidézték alakját
Szent István nem egyszerűen államot, hanem keresztény magyar államot hozott létre, szerves részeként Európának. Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere fogalmazott így első szent királyunk ünnepének előestjén a csácsi városrészben 21 évvel ezelőtt emelt szobránál.
közélet
A katonadaloktól a régi harcászati eszközökig
Zalaapátiban 11. alkalommal rendezték meg a katonadal-fesztivált, amelynek gerincét ezúttal is a népdalkörök magával ragadó bemutatói, dalai adták. A rendezvényen a katonai hagyományőrző szervezetek első és második világháborús hadi technikai eszközeit ismerhették meg az érdeklődők. A gyerekek a Fanyüvő játékparkban is kipróbálhatták ügyességüket.
közélet
Idén is elmarad a Vadpörkölt fesztivál
A hatályban lévő, rendezvényeket és védelmi intézkedéseket is szabályozó kormányrendeletek alapján döntenünk kellett a városi programok sorsáról. Sajnos ezek között van fájdalmas döntés is, hiszen a jelenlegi országos szabályozások alapján nem tudjuk az elvárásoknak megfelelően megszervezni a Vadpörkölt és Bor Fesztivált, amely így sajnos idén is elmarad - tette közzé a hírt szombat reggel Facebook oldalán Balaicz Zoltán polgármester.
közélet
Visszahelyezték a csizmadiamester sírkövét
A Göcseji Múzeum korábban hírt adott már arról, hogy a Kálvária temetőből elköltöztették Gothard János csizmadiamester sírkövét. A cél az volt, hogy a korabeli alkotásról Farkas Ferenc szobrászművész mintát vehessen, mert az eredetihez kísértetiesen hasonló kópia hamarosan a Göcseji Múzeum új, állandó kiállításába kerül.
közélet
Újra jótékonysági családi nap az AquaCityben
Utoljára 2019 nyarán szervezték meg a zalaegerszegi AquaCityben a hagyományos jótékonysági családi napot. Erre 2020-ban a pandémia miatt esély sem volt, de most úgy döntött a város és az intézmény vezetése, hogy 2021. augusztus 14-én, szombaton megpróbálják ismét megtartani.
közélet
Elismerések a Bíróságok Napja alkalmából
A Bíróságok Napja alkalmából négy zalai igazságügyi dolgozó kapott elismerést a Budapesten tartott országos ünnepi rendezvényen.Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) 2000-ben hozott döntésével a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk kihirdetésének évfordulóját, július 15-ét nyilvánította a bírók és az igazságügyi alkalmazottak ünnepnapjává.
közélet
Alsóerdei szabadidőpark: a családok oázisa lesz
Látványos szakaszába lépett az Alsóerdei Sport és Rekreációs Központ kialakítása. A részben a TOP-program, részben pedig a Modern Városok Program által támogatott beruházás aktuális állapotáról a helyszínen tartottak sajtótájékoztatót.
közélet
Keresztet avattak a kitelepítetteknek Pákán
A Pákai Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére nevet kapott műemlék templom zsúfolásig megtelt helyi és környékbeli hívekkel, akik részt vettek a község háromszenteki búcsúünnepén tartott ünnepi szentmisén, melyet dr. Márfi Gyula nyugalmazott érsek celebrált. Az eseményen részt vett Kövér László, az Országgyűlés elnöke.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Folklór (6), Vadvári Tibor alpolgármester (20), Egészségvédelmi eszközök (2), Ambrus Attila Kerámia (1), Teljesítménytúrák (5), Balatongyörök, móló melletti sétány (14), Kerecsen (4), Drónok kutatás-fejlesztése (1), Boratórium: Keszthely, Frech Miklós u. (2), Balaton napja (4), Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület bemutatója (2), Kustán Gyula polgármester (1), Újévi túra (2), M1RA versenycsapat (1), Péntek Károly (3), Névadó ünnepség (1), Gyász (6), Érzékenyítő nap (1), Lélektani Esték (18), Tájékozódási futás (7)